Hiányzik a főpolgármesterből az ilyen típusú döntéshozatal

Hétfőn újraindul az élet Budapesten: kinyitnak az éttermek, a strandok és az üzletek. Ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: Budapest is áttérhet a védekezés második szakaszára – két héttel a vidék után.

Forrás: Hír TV2020. 05. 17. 7:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- Elsősorban az operatív törzsnek a szakmai állásfoglalása, a járványügyi helyzetet, illetve magát a vírust ismerő virológusoknak a szakmai állásfoglalása, illetve a fővárosi főpolgármesternek, a fővárosi vezetőknek az állásfoglalása volt az, ami a kormánynak segítséget adott ehhez a döntéshez. A járványnak az első szakaszában Magyarország hatékonyan védekezett, sikerült legyőzni a vírust ebben a szakaszban, és miután az itteni járványügyi adatok pozitívan alakulnak, Budapest is áttérhet a védekezés második szakaszába – jelentette ki a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.

Farkas Örs komikusnak nevezte Karácsony Gergely legutóbbi üzenetét, amelyben azt írja, hogy a kormány ne vegye félvállról a védekezést. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hozzátette, a polgármesternek most bőven lett volna lehetősége döntéseket hozni, és azokért felelősséget vállalni.

- Jött egy éles helyzet, lényegében az ő megbízatásának korai szakaszában, és azonnal kiderült, hogy ez a típusú felelősség és döntéshozatal a főpolgármesterből hiányzik, az pedig, hogy azt kéri számon a kormányzaton – az elmúlt három hónap tükrében –, azt mondom, inkább komikus.

A teljes beszélgetést ITT tekinthetik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.