Hollik István: Karácsony facebookozik és a kormányra mutogat

Karácsony Gergelyék folyamatosan csak ígérgetnek, ám amikor hibákat követnek el, a kormányra mutogatnak.

Magyar Nemzet
Forrás: Hír TV2020. 08. 05. 9:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- Karácsony Gergő a jól bevált eszközökhöz nyúl vissza: facebookozik és a kormányra mutogat. Ez történik a Lánchíd ügyében már hónapok óta – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hollik István kijelentette: a kormányzó párt nem gyakorolt bármiféle politikai nyomást a Közbeszerzési Hatóságra.

„Ez az összeesküvés-elmélet azért nem túl meggyőző, mert a vonatkozó rendelet 2015-ben született. Alig hihető, hogy bárki arra gondolt volna akkor, hogy milyen jó lesz majd öt év múlva Karácsony ellen felhasználni” - reagált a főpolgármester kifogásaira az ATV megkeresésére Tarlós István. A volt főpolgármester szerint Karácsonyéknak nem kellett volna februárig várni a korábbi Lánchíd-tender lezárásával, “ezt nyugodtan megtehették volna novemberben”. – Ennek jogi akadálya nem volt. Akkor belefértek volna a nyolcéves referencia-ablakba – hangoztatta tarlós István.

Wintermantel Zsolt volt Újpesti polgármester Facebook bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „Karácsony mostanra teljesen elvesztette a fonalat Lánchíd ügyben, hiszen egy nyílt, európai, kétfordulós közbeszerzést ír ki a BKK. Ebben sehol sem szerepel, hogy budapesti referenciával kell rendelkezni, mi több, az elmúlt nyolc évben Európa bármely városában épített, felújított, a műszaki feltételeknek megfelelő referenciával indulhat vállalkozás. De ha már a főpolgármester különös sejtetésekre ragadtatta magát, akkor a logikája szerint vajon melyik az a cég, amelynek nincsen nyolc éven belüli referenciája, de Karácsony helyzetbe akarja hozni?”.

Fürjes Balázs Budapestért és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Twitteren pedig azt írta, hogy „Főpolgármester egy hónapja: 99 százalékban kész a Lánchíd-közbeszerzés, júliusban kiírjuk. Augusztus: a kiírás jogellenes. A Városháza vagdalkozik, másra mutogat. Hibás a hatóság, a Tarlós, az imperialista összeesküvés, nyáron a meleg, télen a hideg. Csak a magyarázkodás, miközben készül A-híd mutyi”.

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András közösségi oldalán úgy vélekedett, hogy „a nyafogással semmi gond nincs kávéházi beszélgetéseken, azonban bármilyen közösséget, várost vezetni panaszkodással nem lehet. A nyafogó vagy nem ér el semmit, viszont még gyengének, áldozatnak is tűnik, vagy tehetetlenségével kiprovokálja, hogy valaki más elvégezze az ő felelősségi területébe tartozó feladatok, ekkor viszont feleslegessé tette magát”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.