Hollik István: Kijelenthető, hogy csúnyán lebukott a Momentum

– A pénteken nyilvánosságra került felvétel alapján egyértelműen kijelenthető, hogy csúnyán lebukott a Momentum – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján

Forrás: MTI2020. 10. 10. 16:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hollik István azt mondta: a Hír TV által Donáth Anna momentumos európai parlamenti (EP-) képviselőről közölt exkluzív felvétel bizonyítja, hogy a Soros által pénzelt baloldali ifjúsági szervezet szorosan együttműködik azokkal, akik Soros szövetségesei, és az elmúlt hetekben támadták Magyarországot.

A kormánypárti politikus emlékeztetett: amikor nemrég Donáth Anna „Gyurcsány ifjúsági tagozata, a Momentum” EP-képviselője Varga Judit igazságügyi miniszterrel vitázott, kapott egy egyértelmű, teljesen világos kérdést arról, hogy egyeztettek-e Věra Jourovával. Erre a kérdésre akkor egyértelmű nemmel válaszolt.

Most azonban felvétel bizonyítja, hogy Donáth Anna belső körben nyíltan beszélt arról, hogy háromnaponta beszélt Věra Jourovával, azzal az uniós biztossal, aki az elmúlt időszakban megengedhetetlen módon, stílusban beszélt a magyar emberekről és Magyarországról, és akinek a nevéhez fűződik a Soros-jelentés elkészítése is – fogalmazott Hollik István.

Hozzátette: Donáth Anna azt is beismerte, hogy az „új Sargentinivel” is forródróton van, mert már készítik elő a következő támadást Magyarország ellen.

Hollik István szerint Brüsszel bevándorláspárti többsége a Soros-hálózattal együtt azért támadja Magyarországot, mert a kormány nem hajlandó elfogadni azt, amit rá akarnak kényszeríteni az országra.

Közölte: a felvétel alapján felmerül a kérdés, hogy Donáth Anna és a Momentum vezetése pontosan mely Soros-emberekkel szokott egyeztetni, kikkel vannak forródróton?

Mivel egyértelművé vált, hogy a Magyarország és a Soros-hálózat közti vitában a Momentum nem Magyarország oldalára állt, ezért jogosnak tűnik az a kérdés: mit kap a Momentum azért, hogy a saját hazájukat támadja? – tette fel a kérdést.

Kérdésre válaszolva később kettős mérceként értékelte azt, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a borsodi időközi választáson személyesen kampányol annak a Biró Lászlónak, aki a fővárost Judapestnek nevezte.

Ha a baloldali pártok 2012-ben, amikor a jobbikos Gyöngyösi Márton zsidókat akart listázni, egyébként helyesen és a Fidesszel együtt úgy gondolták, hogy az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia van, akkor egy „judapestező, tetűcsúszdázó, antiszemita” képviselőjelölt mellé nem állhatnának oda – vélekedett Hollik István.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.