Horváth Csaba csalódott párttársaiban

2020. 02. 26. 7:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csalódtam két korábbi harcostársamban – jelentette ki Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre, hogyan értékeli két párttársának, Szaniszló Sándornak és Kiss Lászlónak – a XVIII. kerület, valamint Óbuda polgármesterének – bejelentését arról, hogy kilépnek az MSZP-ből, és a Gyurcsány Ferenc vezette DK-hoz csatlakoznak. Horváth cserbenhagyásos gázoláshoz hasonlította a két szocialista kerületvezető távozását, s úgy fogalmazott: emberileg is csalódott a két politikusban, akik szerinte nem egyenes módon jártak el. A zuglói polgármester tagadta, hogy őt is megkeresték volna a Gyurcsány-párttól, s azt mondta, nem tervezi, hogy otthagyja a szocialista pártot.

A Magyar Nemzet kérdésére Horváth Csaba azt hangoztatta, hogy csak közbiztonsági és a közrenddel kapcsolatos kérdésekben folytat tárgyalásokat a zuglói önkormányzat a MÁV-val a Francia úti telkekről. Ennek ellenére a telkek bérlőit – több száz garázstulajdonost – az ingatlanok lebontására szólította fel a vasúttársaság. A Ripostnak küldött levélben a MÁV arról írt, hogy tárgyalásokat folytattak az önkormányzattal a terület átadásáról, hogy ott parkolóhelyeket létesítsenek. Várnai László, a Civilzugló Egyesület elnöke lapunknak korábban kifejtette: nem szolgálja a kerület érdekeit a garázstulajdonosok szerződésének felbontása, hiszen a szóban forgó terület közelében már van fizetőparkoló, amely jórészt kihasználatlanul áll.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.