Idén ősztől a hetedikes fiúk is megkaphatják a HPV-elleni oltást

Idén ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Forrás: MTI2020. 09. 21. 12:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kásler Miklós közölte: az oltás – mint a lányok esetében is – önkéntes és ingyenes, a védőoltást a szülői beleegyező nyilatkozat után az iskolákban kapják majd meg a tanulók.

A HPV kétszáz altípusa közül tizenkettő a rákos elváltozást is okozó altípusba tartozik, az alacsony rizikójúak a nemi szervek bőrfelületén kialakuló szemölcsök kialakulását idézhetik elő – ismertette. A fertőzések legnagyobb része egy-két év alatt spontán megszűnik, de vannak olyan betegek, akiknek szervezetében évtizedekig megmarad a vírus, rákos elváltozást okozva – tette hozzá.

Kásler Miklós kiemelte ugyanakkor, hogy a nőknél a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV nem kizárólag a nők megbetegedéséért felelős. A férfiak esetében is jelentős rákkeltő tényező a HPV, elsősorban a garat- és gégerákok kialakulásában.

Felidézte: 2014-ben vezették be a 12. életévüket betöltött, hetedikes lányok HPV-oltását, az iskolai kampányoltás keretében az átoltottság ebben a korosztályban elérte a 81 százalékot.

Kiemelte, a fiúk esetében most bevezetett oltással a vírus „cirkulációja” jó esetben lezárható lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.