Időseket átverő férfit fogtak el a fővárosban

Tetten értek egy motorral érkező futárt a rendőrök Budapesten, a férfi két és félmillió forintot vett át egy idős asszonytól, akitől előzőleg unokája „megmentéséért” kértek pénzt.

Forrás: MTI2020. 07. 26. 15:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség vasárnap a police.hu-ra feltett közleményben azt írta: a férfi ismeretlen társa június 26. és július 25. között négy idős embert hívott fel azzal a történettel, hogy unokájukat megverték, bezárták és akkor engedik el, ha kifizetik a kért pénzt.

Mind a négyen átadták a megtakarított pénzüket a motorral érkező férfinak. A csaló először kétmillió, másodszor körülbelül négy és félmillió, harmadszor pedig 800 ezer forintot vett át. Szombaton, a negyedik esetben érték tetten a rendőrök.

A 35 éves férfit a nyomozók Budapest X. kerületében, a Sütöde utcánál fogták el és előállították. Négyrendbeli csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Az idős asszonynak, akit szombaton akartak átverni, visszaadták a pénzt a rendőrök – áll a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.