Indul a pesti fonódó villamoshálózat első ütemének kivitelezése

Szombaton kezdődik meg a fővárosi villamosközlekedés idei leghangsúlyosabb fejlesztése, a Soroksári út – Haller utcai deltavágány építése, amelynek köszönhetően a kereszteződésben hat irányba tudnak majd haladni a villamosok és egy új villamosvonal is létrejöhet – közölte a BKV Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Forrás: MTI2020. 05. 18. 17:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fejlesztés során új vágánypár létesül a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, és a meglévő, déli irányú kapcsolat is megújul. Ezáltal a kereszteződésben a jövőben már hat irányba tudnak majd közlekedni a villamosok – olvasható a közleményben.

Hozzátették, hogy egy teljesen új villamosvonal is létrejöhet, amely részben a 3-as metróvonal felújítása során nyújthat majd alternatív útvonalat. A Nagyvárad tértől átszállás nélkül lehetne megközelíteni a belvárost. A fejlesztésnek köszönhetően a kereszteződés megállói megújulnak, korszerűek és akadálymentesek lesznek.

A beruházás magában foglalja a csomópontban és környékén a kitérők, vágányátszelések és vágányok építését, áramellátási hálózat és váltófűtés létrehozását, felsővezeték-tartó oszlopok, vízvezetékek és hírközlési kábelek cseréjét, csatornázásvédelmi munkákat, közvilágítás létesítését, út és közúti jelző építését is – írták.

Közölték, a munkavégzés a 24-es villamosvonal ideiglenes rövidítése mellett kezdődik meg, a munkálatok ezen szakasza még nem érintik a 2-es villamos forgalmát.

A munkálatokat a BKV szerződött partnere, a Vasútépítők Kft. végzi. A beruházás a tervek szerint az év végén érne véget, de dolgoznak a korábbi befejezés lehetőségének és feltételeinek megteremtésén – olvasható a BKV közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.