Infrastruktúra-fejlesztés a Magyar falu programmal

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2019. 08. 19. 9:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A vidéki utak felújítására és a falusi közösségi szolgáltatások javítására 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, és a kormány szándéka szerint a következő években is hasonló összegeket biztosít erre a célra – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zala megyei Kiskutason. Gulyás Gergely a település napján, szombaton tartott köszöntőjében arról beszélt, hogy a Magyar falu program célja a következő években a falusi létforma népszerűsítése.

– Ehhez pedig nemcsak arra van szükség, hogy az emberek megismerjék a vidéki életet, de arra is, hogy csökkentsék az infra­struktúrabeli különbségekből és a közszolgáltatások elérhetőségéből esetleg még adódó hátrányokat – jelezte a tárcavezető. Kiskutasnak a jelenlegi független polgármester, Halász Gábor ­2006-os megválasztása óta eltelt időszakát és a tavaszi európai parlamenti választások eredményét értékelve Gulyás Gergely arra is kitért, hogy az egykori kormányzó erő, az MSZP mint ellenfél már nincs a pályán.

– Ez jó példa arra, hogy ha nem a választópolgárok szolgálatában állnak, a nagy politikai erők is hogyan tudnak megszűnni, eljelentéktelenedni, észrevehetetlenné válni. Ami egyszerre győzelem és öröm, az mindannyiunk számára figyelmeztetés is – fogalmazott a miniszter. Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek közt arról beszélt, hogy jelenleg 170 milliárd forintos költséggel épül a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő kétszer két sávos gyorsforgalmi út.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.