Iraki iskolák újjáépítéséhez kér adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet

Iraki iskolák újjáépítéséhez gyűjt adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet, a kezdeményezést a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet támogatni, valamint a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal.

Forrás: MTI2019. 03. 20. 15:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2014 óta segítik a háború után visszatérő családokat, kiemelt figyelmet fordítva az üldözött keresztényekre.

2017 őszén a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) támogatásával, a Hungary Helps program keretében 125 millió forintból lakóházakat és iskolákat újítottak fel, valamint egy 2500 embert ellátó vízhálózat rekonstrukcióját végezték el, valamint tüzelőt, élelmiszert és takarókat is kiosztottak.

A segélyszervezet programjának következő szakaszában többek között a harcokban károkat szenvedett iskolák újjáépítését, felszerelését segítik Irakban – mondta Lehel László. A KKM által támogatott segélyprogram két éve alatt 375 millió forintból öt, az Iszlám Állam térnyerése miatt súlyosan károsodott iskolát újítanak fel a Ninivei-fennsíkon, ahol mintegy ezerháromszáz gyermek tanulhat. Emellett hat, összesen mintegy 26 ezer ember ivóvízellátását biztosító hálózatot és tározót újítanak fel és humanitárius segéllyel támogatják a rászorulókat.

Lehel László elmondta, a kormányzati támogatás mellett Adjunk esélyt a visszatérésre, esélyt a maradásra! címmel indítanak adománygyűjtést, hogy a háború után visszatérő iraki családok gyermekei újrakezdhessék a tanulást. A 1353-as adományvonalon, a www.segelyszervezet.hu oldalon található online adományozási felületen és a 11705008-20464565-ös számlaszámon, a közleményben „Irak” megjelöléssel március 31-éig beérkező pénzadományokból a felújított iskolaépületeket fogják bútorokkal, táblákkal és más felszerelésekkel ellátni.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára azt mondta: Magyarország erősödik, így arra is jut erőforrás, hogy a világ problémáival is foglalkozzanak, a magyar emberek érekeinek figyelembevételével. Magyarország a válságrégiókban nyújt segítséget, hogy ne kelljen útnak indulniuk az ottani embereknek, illetve visszatérhessenek szülőföldjükre azok, akik hazájuk elhagyására kényszerültek.

Nem a bajt szeretnék Európába és Magyarországra hozni, hanem a segítséget elvinni oda, ahol a baj van – fogalmazott. Kiemelt figyelmet fordítanak az üldözött keresztények megsegítésére, mivel a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Ugyanakkor az egyik legelhallgatottabb humanitárius válság az, amelynek epicentruma a Ninivei-fennsík. Elmondta: 2004-ben 1,5 millió keresztény élt Észak-Irakban, ez mostanra az üldöztetés és a háborús pusztítás után 200 ezerre csökkent.

Az államtitkár kijelentette: kiemelt jelentőségű az Ökumenikus Segélyszervezet segítségnyújtása, mert a szülőföldön maradás és a visszatérés elősegítése révén a migráció megállításához járul hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.