Ismét támadás érte a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapját

Az egyetem honlapja sajtóinformációk szerint szerda délután óta nem működik.

Forrás: MTI2020. 10. 22. 12:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Támadás érte a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapját – közölte Szarka Gábor, az egyetem újonnan kinevezett kancellárja csütörtökön az MTI-vel.

Mint közleményében áll, ez nem az első alkalom; a rendszergazda tájékoztatása szerint az SZFE honlapjával ez már szeptember elején is megtörtént, de a támadást akkor sikerült elhárítani.

Ez ismétlődött meg szerdán, ami miatt az egyetem honlapját átmenetileg nem lehet elérni. „Kijavításán dolgozunk” – olvasható a kancellár közleményében.

Az egyetem honlapja sajtóinformációk szerint szerda délután óta nem működik.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetemi autonómia védelmében több mint ötven napja tartják blokád alatt az SZFE épületeit. Emellett október elején az egyetem munkavállalói sztrájkot is hirdettek.

Október 13-án az újonnan kinevezett vezetés kikapcsoltatta az internetet az egyetemen. Október 16-án belső utasítást adtak ki, amely szerint este hat óráig az egyetem létesítményeit valamennyi egyetemi polgárnak el kell hagynia. A hallgatók a rendelkezést elutasították.

Az SZFE oktatói közössége közleményben tiltakozott az előrehozott őszi szünet ellen. Közölték, hogy a rendelkezést semmisnek tekintik, a hallgatókkal egyetértésben zavartalanul folytatják a munkát az egyetem létesítményeiben, a szokásos munkarend szerint.

Pártkampánnyá alakul át az SZFE-tüntetés

Szakmai helyett nyíltan politikai tartalma lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyének – ez derül ki a balliberális pártok nyilatkozataiból, amelyek szerint a DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd is felsorakozik október 23-án, az SZFE-melletti tüntetésen.

Ahogyan lapunk is beszámolt róla, már szeptember végén titkos egyeztetések folytak Gyurcsány Ferenc DK-elnök, Karácsony Gergely főpolgármester, Alföldi Róbert színész-rendező, az intézmény diákja, Bohos Imre és az egyetemfoglalás egyik szervezője, Rózsa László részvételével.

Tovább...

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.