Járványellenes nemzeti program indításáról döntöttek

– Az öt nemzeti egészségügyi program mellé célszerű egy hatodik, járványellenes programot is kidolgozni – mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videósorozat szombaton megjelent részében. Rámutatott: ha évek múlva lesz egy hasonló járvány, akkor a programoknak köszönhetően a társbetegségek szerepe jelentősen csökkenni fog, és megelőzhetővé válik a mutánsok terjedése is.

Magyar Nemzet
2021. 04. 17. 19:46
KÁSLER Miklós
Kásler Miklós, az egész társadalom nevében mondott köszönetet a pedagógusoknak a járvány idején tanúsított helytállásukért Fotó: Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösségi oldalán megjelent videóinterjúban Kásler Miklós hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt döntöttek arról, hogy a jelenlegi öt nemzeti program mellé egy hatodikat is kidolgoznak.

Emlékeztetett: a magyarok egészségi állapotának a javítására készítették el 2018-ban a daganatos, a keringési, a mentálhigiénés, a gyerekgyógyászati és a mozgásszervi betegségek nemzeti programját, amelyek a megelőzéstől a rehabilitációig tartanak.

Kásler Miklós kiemelte, a krónikus betegségek rendkívüli módon megnövelik a koronavírusos halálozás kockázatát.

Példaként említette, hogy a magasvérnyomás-betegség elsősorban az időseknél, a cukorbetegség a néhány évtizeddel fiatalabb korosztályban jelent veszélyt, de ugyanígy a daganatos megbetegedések, az immunhiányos állapotok, az elhízás is kockázati tényezők.

– Ha évek múlva lesz egy hasonló járvány, akkor a nemzeti programok segítségével a társbetegségek szerepe jelentősen csökkenni fog – vélekedett.

A miniszter kiemelte a készülő járványellenes program kutatási részét, amely azért jelentős, mert a koronavírusról és annak mutációiról még mindig keveset tudni. Hozzátette: a program az újabb járvány és a mutánsok terjedésének a megelőzését, valamint a várható kezelést is szolgálja.

A tárcavezető a poszt-Covid eljárási rend kialakításáról elmondta: a fertőzés természetének a megismerésében odáig jutott a szakma, hogy az nem a tüdő megbetegedése, hanem a legkisebb erek belső rétegeinek gyulladása trombózisképződéssel, és ez a magyarázata annak, hogy sok szerv károsodik.

Ezeknek a következménye, hogy panaszok maradnak hátra a gyógyult embereknél, például fejfájás, ízületi, mozgásszervi problémák, amiket kezelni kell.

Három héttel ezelőtt a kezdeményezésére két intézet és a szakmai kollégiumok összeállították az úgynevezett poszt-Covid, azaz a fertőzés utáni panaszok kezelési eljárási rendjét. – Tervszerűen és dinamikusan halad ennek a tevékenységnek is a felépítése – tette hozzá.

A miniszter figyelmeztet, hogy a tömeges oltások idején is fontos a járványügyi előírások betartása
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A miniszter megfogalmazása szerint az egészségügy hősiesen helytáll, és külön hangsúlyozta a mentők munkáját, akik állandó készenlétben vannak, és hiánytalanul látják el feladatukat. Köszönetet mondott ezért a munkáért, és közölte: a mentőállomások, a gépkocsipark és a helikopteres mentés fejlesztése napirenden van, hasonlóan a fizetések korrekciójához.

Kásler Miklós a videóban impozánsnak nevezte a magyar oltási eredményeket, és örömét fejezte ki, hogy a regisztrálók száma folyamatosan nő. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a tömeges oltások időszakában még mindig fegyelmezetten be kell tartani a járványügyi előírásokat.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.