Jól összehangolt támadás indult a védekezésről szóló törvényjavaslat ellen

Érthetetlennek nevezte az ellenzék „álságos” és „felelőtlen” magatartását Varga Judit igazságügyi miniszter hétfő este az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék nem járult hozzá a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat házszabálytól eltérő tárgyalásához

Forrás: MTI2020. 03. 23. 22:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teljesen érthetetlen, hogy a mindannyiunk érdekét szolgáló intézkedések hatályban tartása érdekében miért nem volt képes az ellenzék konstruktívan együttműködni az Országgyűlésben – mondta a miniszter.

A kormány március 11-én hirdette ki a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet. A rendelet tizenöt napig, március 26-ig marad hatályban, azután a kormány már csak az Országgyűlés felhatalmazása alapján hosszabbíthatja meg a rendelet hatályát.

Varga Judit azt mondta: ha hétfőn megszületik a parlamenti döntés, azzal máris meg lehetett volna hosszabbítani a rendelet hatályát, az ellenzék miatt azonban erre leghamarabb jövő kedden kerülhet sor. Az Igazságügyi Minisztérium most azon dolgozik, hogy az ellenzék felelőtlen döntése következtében előállott helyzetben minimalizálja a károkat, áthidalja az alkotmányos hézagot – tette hozzá.

Arra a riporteri felvetésre, hogy az ellenzék a parlamenti felhatalmazás időkorlátjának hiányát kifogásolta, a miniszter úgy reagált: az időkorlátról szóló vita értelmetlen és álszent.

Senki nem tudja, hogy a parlament egyáltalán képes lesz-e egy most meghatározott időpontban, például 90 nap múlva összeülni, amivel viszont azt kockáztatja, hogy hatályukat vesztik a járvány miatti fontos intézkedések. De az ellenzék érvei azért is álságosak, mert a törvényhozás bármikor visszavonhatja a felhatalmazást a kormánytól. Továbbá a törvényjavaslat szűk időbeli és tárgyi hatályt is rögzített. A felhatalmazás a járvány következményeinek minimalizálására, a károk enyhítésére vonatkozik, és csak a veszélyhelyzet fennállásának idejére.

Varga Judit szerint a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat ellen jól összehangolt támadás indult. Míg a korábbi napokban még konstruktív hétpárti egyeztetés folyt a parlamenti pártok között, addig hétvégén beindult a „liberális-Soros kórus”, a jól ismert szereplők álhír, fake news terjesztésbe kezdtek, ami – mondta a miniszter – súlyos és szégyenletes.

Miközben Európa többi országa küzd az életekért, az egészségért, a gazdasági károk enyhítéséért, vannak politikusok Európában, akik egyes országokat kipécéznek és gyengítik a védekezést. Rendkívül káros, amit most tesznek – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.