Kábellopás, drogtermesztés és hamis márkajelzésű ruhák

Magyar Nemzet
2019. 10. 13. 8:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség négy férfi ellen, akik informatikai kábeleket loptak Salgótarjánban, ezzel 42 településen szüntették meg időszakosan a telefon-, internet- és kábeltévé-szolgáltatást tavaly májusban – közölte pénteken a megyei főügyész. Bóna Gyula elmondta: a vád szerint a négy elkövető hajléktalan volt, alkalmi munkákból tartották fenn magukat. Az egyik salgótarjáni vádlottnak tudomása volt arról, hogy a városban egy nyitott szerelőaknában különböző kábelek futnak, és egy közös italozáson felvetette társainak, ezek eltulajdonításából pénzhez tudnának jutni. A négy férfi 2018. május 18-án ittas állapotban elment a szerelőaknához, ketten lemásztak és 400 méter kábelt elvágtak, majd társaiknak kiadogatták. A kábeleket az út mentén lepakolták, és folytatták az italozást, majd hárman távoztak, de egyik társuk a helyszínen elaludt, őt az üzemzavar észlelése miatt odaérkező szakemberek találták meg. A kábelhálózatot két és fél kilométeres szakaszon ki kellett cserélni, a helyreállítási költség csaknem 1,8 millió forint volt.

Kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult egy ágfalvi férfi ellen, akinek a pincéjében 34 tő cannabist és több mint 1600 gramm kábítószergyanús növényi származékot, vélhetően marihuá­nát találtak. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség oldalán közölte: a házkutatás során a növény termesztéséhez és szárításához használt eszközöket, többek között ventilátorokat, szűrőberendezéseket, öntözőrendszert, infralámpákat és sátrakat, valamint készpénzt is találtak.

Hatezer hamis márkajelzésű ruhát és kiegészítőt találtak százötvenmillió forint értékben egy teherautóban az M43-as autópályán a pénzügyőrök – tájékoztatott pénteken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte: a pénzügyőrök egy Törökországból Magyarországra tartó kamiont ellenőriztek az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén. A pénzügyőrök az árut lefoglalták, a pénzügyi nyomozók iparjogvédelmi jogok megsértése miatt büntetőeljárást indítottak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.