Kábítószer-kereskedőket fogtak el a rendőrök Budapesten

Jelentős mennyiségű droggal elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt indított eljárást a rendőrség négy Budapesten, illetve Pest megyében élő férfival szemben – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap.

Forrás: police.hu2020. 06. 28. 9:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Police.hu-n olvasható közlemény szerint a négy középkorú férfit a rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével csütörtökön fogták el több helyszínen, összehangolt akcióban.

A gyanú szerint egyikük 2019 áprilisa óta adta tovább társainak a kábítószert, amelyet a másik három férfi továbbértékesített.

Ketten közülük amellett, hogy kokaint terjesztettek, idén áprilistól marihuánát is termesztettek – írták. Az erre a célra átalakított vidéki házban több száz tőnyi növény gondozásához szükséges eszközöket, nagy teljesítményű ventilátorokat és szellőztető rendszereket foglaltak le a nyomozók. A rendőrség tájékoztatása szerint a szemle megkezdésekor a már learatott és lefoglalt kannabisztörmelék súlya bruttó 138 kilogramm volt.

Hozzátették: az elfogott gyanúsítottak tartózkodási helyén csaknem fél kilogramm kokaint, porciózáshoz szükséges mérlegeket és egyéb eszközöket, továbbá mintegy hétmillió forint készpénzt, valamint kriptodeviza-bányászgépeket foglaltak le.

Egyikük autójából kis tasakokban előre porciózott kábítószer-tartalmú anyagokat is találtak, amelyeket átalakított üdítős palackokban és chipsesdobozban rejtettek el.

A négy férfit a rendőrök kihallgatták és kezdeményezték letartóztatásukat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.