Kábítószerlabort működtetett két fiatal Zalában

Saját maguk alkotta „laboratóriumban” állítottak elő, majd értékesítettek kábítószert azok a huszonéves zalai fiatalok, akik ellen kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 02. 25. 20:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pirger Csaba közölte: a szentpéterúri és zalaegerszegi fiatal múlt év tavaszán határozta el, hogy kábítószer-értékesítésből fog jövedelemre szert tenni. Először az ausztriai Linzben – a nyomozás során ismeretlenül maradt személytől – 300 gramm marihuánát, majd 150 extasy tablettát vettek, amelyek nagy részét értékesítették.

Úgy döntöttek, hogy amfetamint állítanak elő, amit szintén értékesítenek. Internetes oldalakról megismerték a kábítószer-előállításhoz szükséges alapanyagokat, eszközöket és segédanyagokat, valamint az amfetaminkészítés módját, majd megvásárolták a gyártáshoz szükséges kellékeket.

A szentpéterúri fiatal házának egyik szobájában rendezték be a „laboratóriumot”, ahol a kezdeti sikertelen kísérletezéseket követően mintegy 400 gramm amfetamint sikerült előállítaniuk, annak jelentős részét eladták.

A rendőrség egy bejelentés alapján állította meg autójukat a 76-os főúton, ekkor egyikük a járműből egy marihuánát tartalmazó alufólia-csomagot dobott ki, amelyet a rendőrség lefoglalt, akárcsak az autóban talált több mint 170 ezer forintot és 50 eurót.

A szentpéterúri házban nagyobb mennyiségű marihuánát, amfetamit, vagyis speedet és extasy-tablettát, valamint az amfetamin gyártásához és adagolásához szükséges alapanyagokat és eszközöket foglaltak le. A másik fiatal zalaegerszegi ingatlanában szintén marihuánát, amfetaminport és tablettát, eszközöket, továbbá 2 millió forintot meghaladó készpénzt, 460 eurót és több mint 640 ukrán hrivnyát találtak.

A szakértői megállapítások szerint a lefoglalt anyagokból még összesen mintegy három kilogrammnyi amfetamint lehetett volna előállítani, ez a mennyiség sokszorosan meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát. A részben vásárolt, részben pedig előállított kábítószerek értékesítéséből a két fiatalnak – akik a laborvizsgálatok szerint maguk is fogyasztották a tiltott szereket – minimálisan egymillió forint haszna származott.

A Zala Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt emelt vádat a két fiatal ellen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.