Kaiser és Hajdu ártatlansága ellenére is hallgatott

Minden együttműködést megtagadott Kaiser Ede és Hajdu László a nyomozás során. Hazugságvizsgálatra sem voltak hajlandók. Közben Hajdu elmesélte cellatársának, hogyan öltek Móron.

2020. 06. 04. 11:17
A férfi felülvizsgálati kérelmét elutasította a Kúria
A férfi felülvizsgálati kérelmét elutasította a Kúria Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth András nyugalmazott dandártábornok a móri mészárlás félrement nyomozásáról írt elemzésében nagy teret szentelt annak, hogy bemutassa: Kaiser Ede egyáltalán nem működött együtt a hatóságokkal, Hajdu László pedig csak „tájékozódó” beszélgetésekre volt hajlandó a nyomozás keretén kívül.

„A […] vizsgálati szakban Kaiser Ede mindenféle együttműködést megtagadott, vallomást nem tett, védekezést nem terjesztett elő. Később, a bíróság előtt hangoztatta ártatlanságát a móri ügyben, miközben azt elismerte, hogy a vád tárgyát képező egyéb bűncselekményeket valóban elkövette. Azt is közölte, hogy e „beismerésen” túl, a szóban forgó ügyekre semmilyen formában nem kíván vallomást tenni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a fegyveres rablásokkal kapcsolatban, nem tesz vallomást, hogy kikkel, milyen összetételben és milyen szereposztásban hajtották azt végre, a fegyvereket honnan szerezték be, azokat hol rejtették el, hol lehet azokat a szakértői vizsgálat érdekében megtalálni... Kaisernak és Hajdunak a bíróság előtt tett nyilatkozata a bizonyítás szempontjából teljesen érdektelen, és értéktelen volt. A bűnszervezet hosszú évekre visszanyúló tevékenységének tisztázása, az egyes cselekmények bizonyítása a móri üggyel kapcsolatos tisztánlátás szempontjából is döntő fontosságú lett volna a részletes vallomás. A két gyanúsított […] egyértelművé tette hogy ebben az irányban mindenfajta együttműködéstől elzárkózik.”

(A Kaiserék által elrejtett lőfegyverek egyébként a mai napig nem kerültek elő.)

A sorozatos fegyveres rablásokért Kaiser tizennyolc évet ült fegyházban
Fotó: MTI/Soós Lajos

Horváth tábornok elismeri és felvállalja, hogy a nyomozás tévedett Kaiser és Hajdu móri szerepét illetően.

„… az alapügy téves megítélésének felelősségét viselnünk kell. Ez döntően befolyásolta az ügyészség, ill. a bíróság ügyben kialakított álláspontját is. Önmagában az a tény, hogy nyilvánvalóan tévedésen alapuló ítélet született, a legnagyobb kritikája munkánknak. Éppen ezért érthetetlen, hogy kritikusaink bírálatuk megfogalmazásánál ezentúl hamis tények és félrevezető információk hangoztatását is szükségesnek tartják.

Kaiserral kapcsolatban a következő kulcsfontosságú kérdéseket említeném. Egyesek azt állítják, hogy a büntetőeljárás alatt tett vallomást, és azt sugallják, hogy ennek ellenőrzése koncepciós okok miatt elmaradt. Ebből egy szó sem igaz, Kaiser mindenfajta együttműködést megtagadott. Tényszerűen félrevezetve a közvéleményt, azt állítják, továbbá hogy hajlandó volt alávetni magát a poligráfos vizsgálatnak. Ez egyszerűen nem igaz, minden ilyen irányú erőfeszítésünk kudarcot vallott…”

Hajdu puhatolózó beszélgetéseket folytatott Horváth Andrással, parancsnoki engedéllyel.

„Hajdu László […] több alkalommal úgy tűnt, hogy bizonyos »korlátozott« együttműködésre hajlandó. Később minden esetben visszatáncolt, és a végeredményt illetően álláspontja azonos volt Kaiseréval.”

Fotó: MTI/Rózsahegyi Tibor

Kiderült, Hajdut az érdekli, hogy a közvetlen bizonyítékok és a beismerés hiánya ellenére elítélhetik-e Mór miatt.

Horváth tábornok összegezte Hajdu számára az őt súlyosan terhelő körülményeket:

– Társával együtt elutasítják a kizárólag a móri elkövetésben való részvételre vonatkozó poligráfos vizsgálatot, holott annak elvégzése és számukra kedvező volta, szinte azonnal érdemi változást eredményezne a gyanú megítélésében.

– Közvetlen hozzátartozói, akik egyértelműen részére alibit tudnának igazolni, jogukkal élve megtagadták a tanúvallomást. Ez a lépés – ártatlanságuk esetén – teljes mértékben megmagyarázhatatlan.

– Több oldalról bizonyított hogy Kaiser konkrétan tervezte a móri Erste Bank fegyveres kirablását, melynél számításba vette a fegyverhasználat lehetőségét. (Még jóval korábban, móri barátnőjének apjával terveit ismertetve azt közölte, hogy ellenállás esetén végeznének az alkalmazottakkal.)

– Egyértelmű bizonyítékaink vannak, arra hogy 2004 kora tavaszán, a már rendelkezésük alatt álló maroklőfegyverek mellett, a tűzerő növelése céljából Skorpió géppisztolyt szerzett be. Az egyik fegyvert sikerült lefoglalnunk, mely nem volt azonos a Móron használttal, de a megtalált két géppisztolytok arra utalt, hogy egy másik ilyen típusú eszközzel is rendelkezett.

Hajdu elismerte, hogy a felsorolt körülmények súlyosan ellene szólnak, és több alkalommal kezdeményezett hasonló beszélgetést.

„Megkíséreltem elmagyarázni, hogy amennyiben valóban nincs köze a móri ügyhöz, haladéktalanul terjessze elő az erre vonatkozó bizonyítékait, mert ellenkező esetben az esztelen taktikázásával egyre reménytelenebb helyzetbe kerül.”

– írja a tábornok elemzésében.

„Az elhúzódó büntetőeljárás alatt Hajdu egyre bizalmasabb kapcsolatba került zárkatársaival. Fokozatosan »megnyílt« és egyre részletesebben számolt be a korábbi eseményekről... Az általa elmondottak pontosan illeszkedtek az általunk, a nyomozás során felderített ügyekhez, eseményekhez. Az első időszakban határozottan tagadta a móri ügyben való részvételét, gyanúba kerülését Kaiserrel erőszakos bűncselekményekben való együttműködésének következményeként értékelte. A zárkában szinte minden műsort, ami a témával foglalkozott, figyelemmel kísértek. Először csak célozgatott, arra hogy a valóságban ők voltak a tettesek, majd teljesen egyértelműen, kegyetlenül és drasztikusan nyilatkozott a cselekmény végrehajtásáról. Azt állította, hogy hárman hajtották végre a támadást, Kaiser a bejáratnál »kommunikált« az ügyfelekkel, ő személy szerint a helyszín átkutatását végezte, míg egy meg nem nevezett, volt légiós katonatársa hajtotta végre a vérengzést. Annak az okát, hogy a dolgok így alakultak, abban jelölte meg, miszerint a bank dolgozói nem követték az utasításokat, a figyelmeztetés ellenére be akarták kapcsolni a riasztó berendezést.”

– A történtek hatására talán nem meglepő – figyelembe véve az ügy, előzőekben részletezett körülményeit is –, hogy egyetlen olyan szakember sem volt a nyomozó hatóságnál, aki kétségbe vonta volna, hogy Hajdu és Kaiser személyében a valódi tettesek kerültek kézre – szögezi le Horváth András.

Fotó: MTI/Rózsahegyi Tibor

A bíróság részben osztotta a nyomozó hatóság álláspontját Mór esetében. Kaiser Edét jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházra ítélte. Hajdu László ügyében új eljárást rendeltek el.

(Folytatjuk)

A sorozat további részei

1. rész – Móri mészárlás: egy félresiklott nyomozás titkai

2. rész – Kaiser Edét és Hajdu Lászlót az életét féltő bűntársuk dobta fel

3. rész – Kaiser és Hajdu tetteivel magára húzta a móri mészárlást.

4. rész – Hajdu, a labilis idegenlégiós és Kaiser, a problémamegoldó

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.