Kampány indul a vezetés közbeni mobilozás visszaszorításáért

Kampányt indít a vezetés közbeni mobilhasználat visszaszorításáért az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) és az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. – jelentették be szerdán Budapesten.

Forrás: MTI2019. 04. 17. 15:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombat Tamás, a biztosító vezérigazgató-helyettese azt mondta, online kutatásukban a megkérdezettek negyven százaléka válaszolta, hogy rendszeresen használ mobilt vezetés közben. Tízből nyolcan pedig ismernek olyan sofőrt, aki a volánnál ülve is rendszeresen használja – kézben tartva – a telefonját. A jelenség a megkérdezett nők harmadára, a férfiak felére jellemző, és a városiak között gyakoribb, mint a kistelepülésen élők körében – közölte.

Városban 3-5 másodperc alatt 50-70, autópályán akár 200 métert is megtesz az autó, azaz egy üzenet elolvasása ennyi vakvezetést jelent – tette hozzá. Hangsúlyozta, a megkérdezettek 93 százalék tisztában van a vezetés közbeni mobilozás veszélyeivel.

A felmérés szerint az üzenetküldés és a közösségimédia-használat főleg a 19-39 éves korosztályra, a vezetés közbeni e-mailezés pedig a 30-39 évesekre jellemző.

A kampányban a veszélyekre humoristák által készített rövid videókkal hívják fel a figyelmet. Emellett körútra indulnak egy virtuálisvalóság-játékkal, amelyben városi vezetés közben figyelni kell a mobilra érkező értesítésekre is. A játék célja, hogy bemutassa, mennyiféle veszélyt képtelen elhárítani az ember, ha vezetés közben a telefonját nyomogatja – mondta Szombat Tamás.

Óberling József, az OBB ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, hogy a telefon megkönnyíti az életet, de vezetés közben nem a barátunk, mert ha nem figyelünk, az életünkre törhet. A mobilozó vezető nemcsak a saját életét, hanem a környezetében élőkét is veszélyezteti – hangsúlyozta.

Az ügyvezető elnök kérdésre válaszolva azt mondta, a telefonhasználat miatt okozott balesetek számát nem lehet meghatározni, mert akkor sem lehet rábizonyítani a vezetőkre, ha egyértelmű, hogy a baleset bekövetkeztekor mással foglalkoztak.

Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője arról beszélt, segíteni kell a fiatalokat, hogy reálisan fel tudják mérni a kockázatokat, és tudatos döntést tudjanak hozni. Ezt azonban nehéz elvárni, ha a szülőktől nem látják, hogy ez fontos lenne – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.