Karácsony az előszűrésekről sem egyeztetett senkivel

Látszatsegítséget nyújt Karácsony Gergely a kerületeknek ajándékozott PCR-tesztekkel, ráadásul a döntését úgy hozta meg, hogy nem egyeztetett a közgyűlés tagjaival. Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője levélben figyelmeztette a főpolgármestert, hogy ha már eltér az ígéretétől, legalább ne írja le.

2020. 05. 13. 8:48
null
A fővárosi operatív törzs vezető tagjai, Karácsony Gergely főpolgármester és két helyettese, Tüttő Kata és Gy. Németh Erzsébet Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Pénteken este kézbesítette számomra a Javaslat SARS-CoV-2 vírusfertőzöttség előszűrésével összefüggő döntések meghozatalára című előterjesztést, amely már a döntést is tartalmazta az előterjesztésében megfogalmazott határozati javaslat alapján. Érthetetlen és elfogadhatatlan számomra az, ahogy a veszélyhelyzet idejére biztosított különleges felhatalmazásával olykor saját magának ellentmondva visszaél, miközben a kormányt bírálja a vélt sérelmeiért, ugyanakkor elvárja a folyamatos tájékoztatást és együttműködést a Budapestet érintő ügyekben” – írta Karácsony Gergelynek címzett levelében Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a fővárosi Fidesz közösségi oldalán. Hozzátette: nem ez az első alkalom, amikor a kézbesített előterjesztéssel egyidejűleg sor kerül a döntés meghozatalára is, amiről így csak utólag értesülnek.

Láng Zsolt a Magyar Nemzetnek elmondta: amióta egészségügyi veszélyhelyzet van, Karácsony kétszer egyeztetett vele, havonta egyszer, amikor a közgyűlések lennének. – Hiába kommunikálja azt, hogy egyeztet a frakciótagokkal, polgármesterekkel, de nem igaz. Azért szóltam neki, hogy legalább ne írja le – mondta lapunknak a frakcióvezető. Hozzátette: május 12-én a főváros végre elkezdett foglalkozni a koronavírussal. – Örülünk ennek a gesztusnak, hogy a kerületeknek biztosít néhány darab tesztet, még ha csak az általa javasolt tesztelni kívánt körnek a szükséges mennyiség 3-5 százaléka. A polgármestereink inkább gesztusnak fogják fel, minden egyéb védőfelszerelésről a kerületi önkormányzatok gondoskodnak – mondta Láng Zsolt.

A frakcióvezető Soros György felajánlásáról azt mondta: ha jó szándékú szeretne lenni, azt mondaná, hogy egy szép gesztus volt a milliárdos részéről; inkább arról szólt, hogy Budapestnek adja, nem az országnak, ezzel is jelezve, hogy Karácsonyban bízik. Az ezen a pénzen vásárolt teszteket úgy próbálják kommunikálni, hogy segítenek a kerületeknek, holott ez csak egy látszatintézkedés.

A fővárosi Operatív Törzs vezető tagjai, Karácsony Gergely főpolgármester és két helyettese, Tüttő Kata és Gy. Németh Erzsébet
Fotó: Teknős Miklós

A döntés szerint a kerületek ötezer PCR-tesztet kaptak lakosságarányosan elosztva a fővárostól. Ezeket előszűrésre használják, pozitív eredmény esetén további laboratóriumi vizsgálatokkal kell igazolni a koronavírus-fertőzést. A kormánypárti polgármesterek az ajánlott szociális célokra használják, a baloldali kerületvezetők a látványosabb megoldásokat választják.

A XV. kerületi önkormányzat kommunikációs vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a teszteket Újpesthez hasonlóan a szakrendelésekre érkező lakosoknak ajánlják fel, teljesen feleslegesen. Ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlése szerint közellátás esetén a koronavírus-vizsgálatot az egészségbiztosítási alapból finanszírozzák, tehát a lakosságnak alapból ingyenes.

Lapunk felkereste a városházi sajtóirodát, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Karácsony Gergely a Nyílt Társadalom Alapítvány teljes adományát tesztekre költötte el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.