Karácsony Gergely a kritikák kereszttüzében a közösségi médiában

Megoszlóak a közösségi médiában a hozzászólók reakciói Karácsony Gergely elmúlt napokban mutatott teljesítményével kapcsolatban. A főpolgármester baloldali szimpatizánsait inkább megosztotta azzal, hogy bejelentette indulását a baloldal miniszterelnök-jelölti versenyében. Vannak, akik a valódi programpontok hiányát róják fel neki, ugyanis kormányfői terveit illetően Karácsony eddig meglehetősen kevés konkrétummal állt elő.

2021. 05. 18. 21:00
null
20200831 Budapest Karácsony Gergely főpolgármester sajtótájékoztatója fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az ember, akinek megérte tíz évig nulla százalékon tartani a pártját, a Párbeszédet. Ha csak a felét eléri tíz év alatt, amit egy év alatt a Momentum, öt százalékot – ahogy a Momentum elért tizenkettőt is –, már rég leváltható lett volna a Fidesz. Elvett az emberektől éveket a személyes érvényesülése érdekében” – fakadt ki egy kommentelő, miután Karácsony Gergely bejelentette, hogy új mozgalmat indít, és megméreti magát a baloldal miniszterelnöki-jelölti castingján. A megjegyzés beszédes lenyomata annak, hogy a baloldali összefogás kormányfőjelöltjei közül Karácsony Gergely sem mindenkinek elfogadható.

Csalódottságának adott hangot egy másik baloldali szimpatizáns is:

Az ember mindig jobbat vár, erre ezt kapja…”

– közölte.

„Gergő! Most adtad el Budapestet a Fidesznek. Azt hittem, hogy te okosabb vagy ennél, de úgy látom, hogy nagyot csalódtam. Azt hiszem, ezzel nagyon sokan vagyunk így” – vélekedett egy másik baloldali szimpatizáns. Ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy a következő időszakban a miniszterelnöki kampány mennyire fog a főpolgármesteri teendők rovására menni, és ez miként befolyásolhatja a választás eredményét.

Volt olyan meglátás is, miszerint Karácsony túl nagy fába vágta a fejszéjét: „Inkább a városvezetéssel lenne elfoglalva. A fővárossal ki törődik ilyenkor ? Főpolgármesternek kiváló, de miniszterelnöknek kevés” – írta egy hozzászóló. A megjegyzés egy fontos témára mutat rá, vagyis hogy

vajon mennyire lehet összeegyeztetni a városvezetői munkát és a miniszterelnöki kampányt.

Nem mindenki örül Karácsony indulásának a baloldalon

A baloldal lehetséges miniszterelnök-jelöltjének többen azt is felróják, hogy ígéretei felszínesek:

„Szóval még nem láttuk Karácsony programját, ami választ ad rá, hogy mit tenne az országért, ha rá szavaznának…”

– emeli ki az egyik hozzászóló, akinek a véleménye egy lényeges témát jár körbe, miszerint konkrétumokkal nem nagyon szolgált Karácsony.

Ugyanakkor a főpolgármestertől a korábbi ígéretek betartását is hiányolják. Az ATV-nek nyilatkozott hétfő este a főpolgármester, ahol elmondta, hogy miniszterelnökként angolul kívánja bejelenteni, hogy nem épül meg a Fudan Egyetem a fővárosban. Ennek kapcsán az egyik kommentelő megjegyezte: „Úgy jelentené be, ahogy leállította a Városliget-projektet meg a fővárosi stadionépítéseket? Mert akkor abban nem sok köszönet lesz…” – rámutatva arra, hogy Karácsony városvezetőként kevés ígéretét tudta csak eredményre váltani. Egy másik baloldali szavazó is ugyanilyen véleményen volt: „Nekem »a tűnjön el a jelenlegi« nem elég. Mi a családpolitikája, az adópolitikája, a foglalkoztatáspolitikája stb.” Mindkét vélemény a baloldalon gyakori jelenségre irányítja rá a figyelmet, mivel egyre többször fordul elő, hogy balliberális politikusok keveset mondanak a terveikről, és kerülik a válaszadást.

De Karácsony Gergely politikusi képességei is megkérdőjeleződtek: „Gyurcsány igaz, hogy egy szemét gazember, de legalább vezető volt. Ez a szerencsétlen vagy a Fegyőr még bohócnak is kevés” – summázta egy DK-szimpatizáns.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.