Karácsony mészárlással nyitott

Alig néhány nappal az október 13-i önkormányzati választás után megkezdődött az új vezetés boszorkányüldözése, amelynek célja az volt, hogy elvtelen, tisztán politikai alkuk eredményeként szétosszák a pénzügyi forrásokat jelentő fontosabb pozíciókat az ellenzéki erők senki által meg nem választott háttéremberei között. Így a politikában szimbolikus jelentéssel is bíró száz napban az elmúlt egy évtizedben már-már feledésbe merült alakok tűntek fel újra a főváros és annak cégeinek vezetésében.

2020. 01. 21. 6:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aki az október 13-i választási eredménytől új ellenzéki politikát és egy új politikai generáció felbukkanását várta, annak rövid úton csalatkoznia kellett. „Nem szakadt meg a 2006 (ősze) óta tartó jobboldali–konzervatív győzelemsorozat, de a majd másfél évtizedig lejtmenetben lévő ellenzéki elit stabilizálta magát, és a 2022-es országgyűlési választásokon ők lesznek azok, akik a kihívói lehetnek az ötödik ciklusukra készülő kormánypártoknak” – fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke az önkormányzati választás másnapján.

A régi-új elit stabilizálása pár nappal a választás után azzal vette kezdetét, hogy Karácsony Gergely titkos találkozón egyeztetett Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel egy XII. kerületi étterem hátsó, csendes kerthelyiségében.

A felek a találkozóról semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adtak, még saját közösségi oldalukon sem ejtettek szót róla. Ezen a találkán dőlhetett el, hogy Walter Katalin vezetheti a főváros cégeit birtokló Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt.-t. A gyanúsan rövid határidővel kiírt és elbírált pályázat nyertese korábban az Együttben politizált – abban a pártban, amit azért hoztak létre, hogy 2014-ben ismét hatalomba segítse a volt kormányfőt – és Bajnai kabinetfőnöke volt, majd a Soros György által alapított egyetem, a CEU vezérigazgatója lett. Az sem véletlen, hogy az új fővárosi vezetés az FKF Zrt.-t és a Főtávot is azonnal lefejezte. A Főtáv élére Karácsony Mártha Imrét nevezte ki, aki éles bírálója az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának, és aki a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt mindvégig csúcspozí­ciót töltött be a Magyar Villamos Művek Zrt.-ben. November óta összesen 12 fővárosi céget fejeztek le.

Érdekes adalék, hogy ebben az időben híre ment annak, hogy a DK-vezér Gyurcsány Ferenc irodát kaphat a főpolgármesteri hivatal épületében, azonban – valószínűleg az ötlet népszerűtlensége miatt – ezt később cáfolták az illetékesek.

A volt szocialista kormányfőkhöz kötődő politikai érdekcsoportok háttéralkui eredményeként sietve hozzáláttak a fővárosi cégek igazgatótanácsainak (it) és felügyelőbizottságainak (fb) szociálliberális káderekkel történő feltöltéséhez, a korábbi ciklushoz képest szinte minden esetben nagyobb díjazásért.

A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki többsége mások mellett Draskovics Tibort, Gyurcsány egykori pénzügyminiszterét nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. igazgatósági tagjának.

Száz nap alatt csak klímavészhelyzet lett

Draskovics Tibor

A Fővárosi Csatornázási Művek vezetőségének többek között a cég egykori privatizációját előkészítő Atkári János, Demszky Gábor egykori SZDSZ-es alpolgármester, valamint az ellenzéki összefogás körül bábáskodó Magyar György ügyvéd is a tagja lett. Gyurcsány Ferenc volt testőre, Handl Tamás került a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság élére. Karácsony jogi tanácsadója lett Tordai Csaba alkotmányjogász, ügyvéd, aki a Gyurcsány- és Bajnai-kormány egykori jogi és közigazgatási államtitkára volt, de arról ismert, hogy ő alapította a Soros György által is finanszírozott Átlátszót, amelynek résztulajdonosa volt mostanáig. A fővárosi vagyonkezelőben az MSZMP-től a Liberálisokig jutó Bodnár Zoltán is felügyelőbizottsági tag lett.

Szintén a városüzemeltetési holdingnál lett igazgatósági tag a Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát vezető Gál J. Zoltán is, aki korábban Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke, államtitkára volt.

Száz nap alatt csak klímavészhelyzet lett

Gál J. Zoltán

Ugyanennél a cégnél lett it-tag Lakos Imre volt SZDSZ-es politikus, a Demszky-korszak meghatározó alakja, az SZDSZ volt budapesti elnöke, egykori újbudai alpolgármester. A fővárosi vagyonkezelő igazgatóságában kapott helyet egy másik volt miniszter, az egykori MSZMP-s Kolber István. Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium egykori államtitkára, az MSZP korábbi pártigazgatója pedig a BKV igazgatóságában folytatja.

Vágó István „kvízprofesszor”, Gyurcsány Ferenc lelkes híve, a DK elnökségi tagja a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságába ülhetett be.

A József Attila Színház fb-elnöke Vásárhelyi Mária szociológus lett, aki immár vagy 20 éve abból él, hogy cikket ír vagy előadást tart a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök iránt érzett gyűlöletéről.

Száz nap alatt csak klímavészhelyzet lett

Vásárhelyi Mária

Visszatért Rusznák Imre is, aki a Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. felügyelőbizottsági elnöke lett. A vállaltan kommunista múltú Rusznák a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) vezetője volt korábban, annak a cégnek, amelynek több, vezető pozícióban lévő emberét is elítélték törvénytelen parkolási ügyletek miatt. Szintén a visszatérők táborát erősíti Bőhm András volt SZDSZ-es politikus, fővárosi frakcióvezető, Hegyi Gyula korábbi MSZP-s képviselő és pártalelnök, valamint a szocialista Komjáthi Imre, aki arról ismert, hogy egyszer odaláncolta magát az esztergomi Suzuki-gyár kerítéséhez.

Az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának tagja lett Havas Szófia, Horn Gyula unokahúga, aki az ’56-os forradalmárokat a nyilasokhoz hasonlította.

A Gyurcsány- és a Bajnai-korszak politikai hullái mellett a főváros vezetésébe került öt új főpolgármester-helyettes, akik a törvény által biztosított legmagasabb díjazásért képviselik pártjaikat a Főpolgármesteri Hivatalban. A momentumos Kerpel-Fronius Gáborral, a párbeszédes Dorosz Dáviddal és a civil Kiss Ambrussal szemben Gy. Németh Erzsébet, a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, aki a DK-hoz 2011-ben történő csatlakozása előtt csaknem húsz évig volt az MSZP tagja, egy nagy visszatérő.

Száz nap alatt csak klímavészhelyzet lett

Gy. Németh Erzsébet

Szintén Karácsony helyettese lett a szocialista Tüttő Kata, aki már 2002 és 2014 között is a Fővárosi Közgyűlés képviselője volt. Karácsony ellenzéki előválasztáson második helyre szorult DK-s kihívója,

az egykori műsorvezető, Kálmán Olga pedig havi egymillió forintot kap – a nyilvánosság számára nem részletezett – kulturális tanácsokért.

Párttársát, az európai parlamenti mandátumát elvesztő, Magyarország és a kormány brüsszeli feljelentgetésében élen járó Jávor Benedeket pedig a fővárosi önkormányzat brüsszeli irodájának élére nevezte ki.

Elődjével ellentétben Karácsony a kultúra területén a porcelánboltba látogató elefántként viselkedik. Miközben a színházak függetlenségét féltve a kormány ellen tüntetett, valamint falaz a Katona József Színházban napvilágra került, Gothár Péter rendező által elkövetett súlyos zaklatási ügyben, azzal egy időben Karácsony Gergely személyesen akadályozta meg Bán Teodóra újabb kinevezését a Szabad Tér Színház élére. Bán több főpolgármesteri cikluson átívelve, közmegelégedésre látta el feladatát. Karácsony azt is előre jelezte, hogy nem maradhat a vállaltan jobboldali Dörner György sem az Új Színház élén. A József Attila Színházat vezető, kormánypárti Nemcsák Károly pedig egyértelmű jelzést kapott az új városvezetéstől, amikor teátruma felügyelőbizottságának élére az említett Fidesz-faló Vásárhelyi Máriát ültették. A színházakért rendezett ellenzéki tüntetéstől távol maradó Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját pedig a kulturális területért felelős főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet intette meg, sőt nem kívánta cáfolni, hogy az intézmény élére a Karácsonyt az önkormányzati kampányban támogató Alföldi Róbert kerülhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.