Kárpátaljai rászorulók javára indít adománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet

A szervezet az adománygyűjtésre az idén ötödszörre meghirdetett Beregszászi Jótékonysági Félmaratonon hívja föl a figyelmet. A Makkosjánosiból indul a verseny, amelyet Gyurta Dániel vezet majd.

2019. 09. 24. 19:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal lehet segíteni a Kárpátalján élő rászorulókat. A szervezet az adománygyűjtésre az idén ötödszörre meghirdetett Beregszászi Jótékonysági Félmaratonon hívja fel a figyelmet. A Beregszásztól néhány kilométerre található Makkosjánosiból szombaton indul a verseny, amelyet Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a segélyszervezet önkéntese vezet majd – hangsúlyozta a keddi budapesti sajtótájékoztatón Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Elmondta: Gyurta Dániel együtt fut majd a gyerekekkel, hogy a meghirdetett gyűjtésre, a nehéz helyzetben élő kárpátaljaiakkal való szolidaritásra irányítsa a figyelmet. A versenyre az utolsó napig lehet regisztrálni a www.beregrun.com oldalon. A nevezés ingyenes, de a segélyszervezet azt kéri, hogy aki teheti, nevezéskor adományozzon is a honlapon, ezzel segítve a kárpátaljai segélyprogramot.

Lehel László hangsúlyozta: Kárpátalján az elmúlt évek áremelései, az egészségügyi rendszer elinduló reformja két társadalmi réteget érint a leginkább, a nagycsaládosokat és az egyedül élő nyugdíjasokat, akik rendkívül alacsony színvonal élnek és sok nehézséggel kell szembenézniük. „Ráadásul a lakhatási támogatáshoz való hozzájutás is egyre szűkül: egyre kevesebb az az erőforrás, amely bevonható ennek a két társadalmi rétegnek a megsegítése érdekében” – tette hozzá.

Felidézte, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet az 1990-es évek közepe óta van jelen Kárpátalján. 2018-2019 folyamán is több ezer nehéz körülmények között élő családot, egyedülálló, illetve idős embert segítettek élelmiszer és higiénés csomagokkal, valamint téli tüzelővel. Ezen időszak alatt 5374 rászorulót értek el a támogatásokkal. Kiemelte, hogy az adománygyűjtésekhez kapcsolódott a Megyei Jogú Városok Szövetsége is. Ennek köszönhetően 2018 decemberében 41 településen 748 rászoruló család, egyedül élő nyugdíjas vehetett át élelmiszer- és higiéniai csomagot, valamint 250 háztartás részesült téli tüzelő támogatásban. 2019 márciusában 1171 élelmiszercsomaggal segítette a rászorulókat a szervezet, és 358 család kapott háztartásonként 250 kilogramm brikettet. Tizenkét kárpátaljai iskolát 1,1 millió forint értékű sportszerekkel támogatott a segélyszervezet, az idei tanévkezdés előtt pedig 70 kárpátaljai iskolás kapott egyenként 10 ezer forint értékű beiskolázási támogatást. Felzárkóztatási programjukat jelenleg több mint 50 – hátrányos helyzetű, nehéz anyagi és szociális körülmények között élő – gyerek látogatja rendszeresen Beregszász három magyar tannyelvű iskolájából.

Lehel László hangsúlyozta: minden kis segítségre szükség van. A 1353-as adományvonalon tárcsázásonként 250 forintnyi felajánlással számolva tíz hívás a fejlesztő foglalkozás költségeit fedezi egy gyermek számára; harminc hívás egy olyan élelmiszercsomagot jelent, amely egy átlag család egy-másfél hónapra elegendő alapvető szükségleteit biztosítja. Hetven hívásból pedig egy család számára a leghidegebb hónapokra elegendő tüzelőadományt lehet biztosítani – tette hozzá.

Az eseményen Gyurta Dániel elsőként vette át a Beregszászi Jótékonysági Félmaraton futóverseny rajtszámát Lévai Anikótól, a szervezet jótékonysági nagykövetétől, valamint Gerevich Jánostól, a segélyszervezet kárpátaljai vezetőjétől.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.