Kásler Miklós: Korszakos jelentőségű az orvosok béremelése

A miniszter hangsúlyozta, a kormány 2010 óta folyamatosan növeli az egészségügyre fordított pénzt.

Magyar Nemzet
2020. 10. 06. 11:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korszakos jelentőségűnek nevezte az orvosok béremelésére benyújtott törvényjavaslatot Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a parlamentben. Előterjesztőként mondott beszédében kiemelte: a magyar egészségügy vívja a harcát a járvánnyal, és míg más országok rendszere összeomlott, hazánkban az első fázis példaszerűen lett levezényelve. Ebben az egészségügyi dolgozókra hárul a legnagyobb teher a küzdelemben – hangsúlyozta Kásler Miklós.

2010 óta az egészségügyi bérrendezés a kormány munkájának középpontjában állt – emelte ki a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy azóta lépcsőzetesen emelték a béreket, amit a most beterjesztett béremelési javaslat kiteljesít. 2010-ben végtelenül eladósodott egészségügyi rendszert hagyott ránk a baloldal – emlékeztetett, és kiemelte: a mostani kormány viszont 2010 óta folyamatosan pótolja az elvett pénzeket, felújítja a kórházakat és rendelőket.

Az orvosok mellett az ápolók javadalmazásáról is szólt a miniszter. 2020 novemberében kapnak az ápolók legközelebb béremelést – mondta Kásler Miklós, hozzátéve, hogy 2022-ben két és félszeresét keresik majd a 2019-es fizetésüknek, az orvosok bére pedig már eddig is két és félszeresére nőt, és a mentők bére is jelenősen emelkedett.

Kásler Miklós kiemelte, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően az egészségben eltöltött évek száma 3,6 évvel nőtt 2010 óta Magyarországon. – A most benyújtott törvényjavaslat pedig kifejezi a kormány elköteleződését az egészségügy fejlesztésére és a járvány leküzdésére – tette hozzá. Hangsúlyozta: megértek a feltételek, hogy szintet lépjünk az orvosok és ápolók bérezésében, amit a bérrendezés révén járvány közepén hajt végre a kormány.

Az elmúlt években sikerült a jelentős mértékű elvándorlást is megállítani, és egyre többen térnek haza, de cél, hogy még vonzóbb pályaképpel itthon tartsák az egészségügyi dolgozókat, mert nagy szüksége van rájuk a hazának – emelte ki a miniszter, és arra is kitért, hogy a kormány az orvosi kamara által is javasolt béremelési tervezetet fogadta el, ami a hálapénz kriminalizálását is tartalmazza, szintén a kamarával egyetértésben.

– A törvényjavaslat korszakalkotó, hiszen hosszú távon kínál új utat a magyar egészségügynek – mondta Kásler Miklós, kiemelve, hogy véglegesen zárhatjuk le a korszakot, amikor a baloldali kormányok hatszázmilliárd forintot vontak ki a rendszerből, és elvettek egyhavi bért, ami oda vezetett, hogy magyar orvosok tömegesen kerestek külföldön munkát.

Kásler Miklós kiemelte: az egy főre jutó egészségügyre fordított kiadások a világon egyedüliként folyamatosan csökkentek a baloldali kormányok idején, míg 2010 és 2018 között az európai országok között a hetedik leggyorsabb ütemben nőttek.

A miniszter ismertette, hogy egy kezdő rezidensek 687 ezer forintra, egy negyven év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvosnak pedig 2380 ezer forintra nő fizetése az új bértábla alapján, és a törvényjavaslat az orvosi etika gyakorlását is biztosítja, valamint helyreállítja az orvos-beteg viszonyt a hálapénz kivezetésével.

Kásler Miklós a képviselőket a javaslat elfogadására kérte. – Önök is legyenek a jövő részesei – kérte az ellenzéki pártokat is miniszter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.