KDNP: 150 ezer okunk van arra, hogy a kárpátaljai magyarság mellett kiálljunk

Az ukrán külügyminiszter budapesti látogatása kapcsán elhangzott: a kormány célja, hogy konstruktív párbeszédet kezdjen el, hiszen hazánk számára a jószomszédi viszony helyreállítása kiemelten fontos.

Forrás: MTI2020. 03. 10. 13:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP kiáll a kárpátaljai magyarok oktatási és nyelvi jogainak visszaszerzése mellett – mondta Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.

Juhász Hajnalka idézte a külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti parlamenti felszólalását és megerősítette: a magyar kormány továbbra is elkötelezett a kárpátaljai magyarok oktatási és nyelvi jogai ügyében. Jelezte: a KDNP egyetért azzal, hogy mindaddig blokkolni kell az Ukrajna-NATO tanácsüléseket, ameddig Ukrajna a kárpátaljai magyarok oktatási és nyelvi jogait nem állítja vissza.

Százötvenezer magyar él Kárpátalján, ezért „150 ezer okunk van arra”, hogy a kárpátaljai magyarság oktatási és nyelvi jogainak visszaszerzése mellett kiálljunk – hangoztatta Juhász Hajnalka, hozzátéve: nem többletjogokról, hanem a szerzett jogok visszaállításáról van szó. Hozzátette, hogy Kárpátalján több mint 70 magyar oktatási intézményt és 16 ezer diákot érint hátrányosan a kialakult helyzet.

Az ukrán külügyminiszter március 26-ai budapesti látogatása kapcsán kifejtette: a magyar kormány célja, hogy konstruktív párbeszédet kezdjen el, hiszen Magyarország számára a jószomszédi viszony helyreállítása kiemelten fontos, ahogyan az is, hogy továbbra is kiálljon Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.

Közölte: a KDNP azzal is egyetért, hogy fontos az ukrán nyelvi oktatás színvonalának emelése, hiszen ma heti hét órában tanulnak a magyar diákok ukránul, mégsem beszélik jól a nyelvet.

Hangsúlyozta: nem zárja ki egymást a nemzeti kisebbségek oktatási, nyelvi jogainak védelme és az ukrán nyelv tanulása.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.