Kelemen Hunor: Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a magyaroknak

Harrach Péter kiemelt jelentőségűnek nevezte a regionális együttműködést az egymással fizikailag is érintkező anyaországi és határon túli magyar területek között.

Forrás: MTI2019. 09. 27. 15:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a Kárpát-medencében élő magyaroknak – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy, a témában rendezett konferencián pénteken Nyíregyházán.

Kelemen Hunor A testvérmegyei együttműködés Székelyfölddel Szent László öröksége jegyében című program keretében tartott rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár megye együttműködésében nagyon jó az irány, az elmúlt évtizedben egymás után valósultak meg a határ mindkét oldalán a közös egészségügyi, infrastrukturális és kulturális fejlesztések.

Az új határátkelők megnyitása, utak és műemlékek felújítása egyaránt jó a magyaroknak és a románoknak, ezt a közös cselekvést szeretnénk továbbvinni a következő években is – hangoztatta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor az októberi magyarországi helyhatósági választásokra kitérve utalt arra, az RMDSZ régóta tartó és egy nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatot alakított ki a Fidesz-KDNP-vel. „Abban vagyunk érdekeltek, hogy az önkormányzati választásokat követően is ez az együttműködés lehetséges legyen, elmélyüljön és újabb perspektívát kapjon” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Harrach Péter, a KDNP alelnöke a tájékoztatón a nemzetegyesítés érdekében történt intézkedésekre kitérve elmondta, a kormány 2010 és 2014 között a nemzetpolitika alapjait rakta le, 2014 és 2018 között pedig a szülőföldön való boldogulásnak a lehetőségét teremtette meg például a kettős állampolgárság bevezetésével.

A kisebbik kormánypárt frakcióvezetői tisztségét is betöltő politikus szavai szerint a 2018-tól a 2020-ig szóló nemzetpolitikai célnak az identitás erősítése, a családok támogatása és a versenyképesség növelése tekinthető, ennek megvalósítására pedig a hatékony intézményhálózat a garancia.

Harrach Péter kiemelt jelentőségűnek nevezte a regionális együttműködést az egymással fizikailag is érintkező anyaországi és határon túli magyar területek között, hozzátéve, ennek a nemzetpolitika fontos kiegészítő elemévé kell válnia.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.