Kereshette a halált a rendőrjárőrt Újpesten összeszurkáló férfi

A rendőr, aki rávetette magát az újpesti ámokfutóra, nem mérlegelhetett, hogy melyik megoldást válassza, veszélyben voltak az ott lakók, köztük négy gyerek – véli a kriminálpszichológus. Végh József szerint a december 24-én történt eset tanulságait levonják, és nyilvánvalóan oktatni is fogják a kiképzés és az ismétlő oktatások alkalmával.

2020. 12. 28. 6:44
null
Rendőri vezetők is meglátogatták a kórházban Pétert, az életveszélyen túljutott őrmestert Fotó: BRFK
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A december 24-én, Újpesten összeszurkált őrmestert szombattól a Honvédkórház általános osztályán kezelik tovább; súlyos az állapota, de a közvetlen életveszélyen túljutott. Amikor a szúrásoktól összerogyott, még felhívta Sárospatakon az édesanyját, majd elájult. A katonaorvosoknak, a szerencséjének és erős szervezetének köszönhetően rohamosan javul az állapota.

Tegnap az országos rendőrfőkapitány, Balogh János, a budapesti főkapitány, Terdik Tamás és az újpesti kapitány, Hajdú Károly meglátogatta őt a kórházban.

A rendőrök között is ritka az a hősiesség, ahogy az Újpesten ámokfutó 35 éves délegyházi férfit megfékezte a rendőrjárőr. Végh József kriminálpszichológus leszögezte lapunknak, hogy

a 23 éves őrmester hölgy esküjéhez híven cselekedve lőtte le a 26 éves járőrtársát összeszurkáló őrjöngőt.

Az eddigi információink szerint Erika és Péter, ahogy mára az egész ország ismeri a fiatal rendőröket, a kiképzésüknek megfelelően reagáltak, amikor a Kassai úti panelházban szembesültek a tőrkéssel hadonászó, üvöltő férfival, aki éppen az egyik lakásba próbált betörni. Péter azonnal rávetette magát, így akadályozva meg, hogy rátámadjon a bent lévő családra és vendégeire. A felnőttek mellett négy gyermek is rettegve hallgatta a folyosóról beszűrődő ordítást, majd a féltucatnyi szúrástól összerogyó rendőr hangját, a hölgy kiabálását, hogy a támadó hagyja abba, majd a lövéseket. Összesen nyolc lövés dördült, ebből kettő megfékezte a támadót, aki azonnal meghalt.

Péter nem mérlegelhetett, gondolkodhatott, melyik megoldást válassza, veszélyben voltak a lakásban lévők, ezért önfeláldozóan ráugrott az őrjöngőre, ezzel megakadályozva a betörést és megmentve a lakásban lévők életét. A rendőri esküben ott van az is, hogy mások életét megmenti az eskütevő, akár saját testi épsége, élete árán is. Erika is ennek a szellemében cselekedett, járőrtársa életére törtek, a közvetlen életveszély pedig törli azt az előírást, amelyik a fegyverhasználat szabályaira vonatkozik. Például azonnal lőhet a gyilkosságra készülőre.

Tegnap rendőri vezetők látogatták meg a kórházban Pétert, az életveszélyen túljutott őrmestert – Fotó: BRFK

Végh József a rendőrök hősiessége mellett kiemelte azt is, hogy minden rendkívüli eseményt – mint a fegyverhasználatot – nemcsak a nyomozó ügyészek vizsgálnak, hanem a rendőrségen belül is elemzik, megállapítva, hogy pontosan mi történt, azt is megvizsgálva, az érvényben lévő szabályok, esetünkben egy őrjöngő megfékezésére vonatkozó előírások megfelelnek-e a kor követelményeinek. A szakember maga is oktatja a járőrök kiképzőit, akik a megzavart elméjű, drog vagy alkohol hatása alatt lévő, illetve elmebeteg megfékezésének gyakorlati tudnivalóit adják át a kiképzés során. Végh József nyomatékosította: az erre vonatkozó, jelenlegi szabályzat megfelel a kor kihívásainak.

Az újpesti eset tanulságait azonban levonják, és nyilvánvalóan oktatni is fogják a kiképzés és az ismétlő oktatások alkalmával.

A szakember szerint a támadó nyilvánvalóan zavart elméjű volt, ezt okozhatta súlyos depresszió, alkohol- vagy drogprobéma, de súlyos mentális betegség is. Az eddig megismert részletek arról tanúskodnak, hogy a férfi kereste a lehetőséget, hogy megölesse magát. Ahogy ezt más forrásból megtudtuk, ez az öngyilkosság egy ritka, speciális módja, de nem egyedi: az egyetemista társai kivégzésére készülő S. Ábel a sajtóban is elmondta, hogy agyonlöveti magát a TEK-esekkel, ha elítélik; nyilatkozata után elmeorvosi megfigyelésre utalták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.