Két holttestet találtak egy kigyulladt épületben Budapesten

Forrás: MTI2020. 01. 12. 10:17
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kigyulladt egy kétszintes lakóépület Budapest XVIII. kerületében, az Üllői úton vasárnap reggel, a tűz eloltása után az épület belső udvarán két holttestet találtak – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyben idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője elmondta, a felújítás alatt lévő épülethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat. Az utómunkálatok során találták meg a két elhunyt embert a romok között.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, 6 óra 51 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a XVIII. kerületben, az Üllői úton egy felújítás alatt lévő társasházban keletkezett tűz oltása során egy holttestet találtak. Az ismeretlen okból keletkezett tűz oltási utómunkálatai közben a katasztrófavédelem munkatársai még egy holttestet találtak.

A holttesteket a rendőrség azonosította, a helyszíni szemle adatai szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel – áll a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.