Kevesebben nélkülöznek hazánkban

Magyar Nemzet
2020. 01. 24. 8:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hét év alatt a felére csökkent a nem megfelelő fűtésű lakásokban élők aránya – közölte tegnap Rétvári Bence, a KDNP alelnöke. A közlemény szerint az Eurostat nemrég tette közzé jelentését, amely a nem megfelelő fűtéssel rendelkező lakásokban élőkre vonatkozóan közöl friss adatokat. A kimutatás szerint ez az arány Magyarországon kétszer olyan gyorsan csökkent, mint az EU-átlag: hét év alatt a felére esett, míg az uniós átlag ugyanennyi idő alatt mindössze a negyedével mérséklődött.

Rétvári Bence kifejtette, a megfelelő fűtés hiánya egyike azoknak a jellemzőknek, amelyek alapján a súlyos anyagi nélkülözésben érintetteket meghatározzák a statisztikai hivatalok. Magyarországon 2010 óta 1,421 millió fővel csökkent a súlyosan nélkülözők száma, azaz ma már ennyivel többen vannak azok, akik anyagilag biztonságosnak tekintik az életüket. Mindezek az adatok jól mutatják az elmúlt tíz év olyan intézkedéseinek sikerét, mint a rezsicsökkentés, a munkahelyteremtés és a családtámogatási rendszer – írta a KDNP alelnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.