Kiderült, kik a leggyakoribb lobbicélpontok az Európai Bizottságban

Az Alapjogokért Központon belül egy új, európai uniós tematikával foglalkozó műhely jött létre.

Forrás: Alapjogokért Központ2020. 06. 23. 15:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alapjogokért Központ kedden mutatta be európai uniós kutatási műhelyének első tanulmányát, amely az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság első fél évének értékelésével foglalkozik. A sajtótájékoztatón Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója beszámolt arról, hogy a szervezetükön belül egy új, európai uniós tematikával foglalkozó műhely jött létre, továbbá bemutatta a műhely kollégáit és a tanulmány íróit, Kurucz Orsolya projektvezető-helyettest és Kovács Attila projektvezetőt.

Elmondta, a tanulmány célja, hogy az Európai Bizottság munkájának egy-egy, a nyilvánosság előtt kevéssé ismert szegmensét mutassa be.

Vizsgálja többek között az Európai Bizottság tagjainak aktivitását, elemzi az uniós biztosok vállalati és nem kormányzati szervezetekkel való találkozóit, a bizottság nemzetközi szervezetekkel és európai uniós intézményekkel való kapcsolatát, valamint a nem kormányzati szervezetek lobbitevékenységét is.

A tanulmány megállapítja, hogy a Von der Leyen vezette testületnek nem sikerült a célul kitűzött „geopolitikai bizottság” koncepcióját tartalommal megtölteni, az Európai Bizottság elnökének figyelme ugyanis az Európia Unió belső problémáira, valamint az EU szomszédságában lévő országokra korlátozódott.

Kovács Attila a tanulmány magyar vonatkozásával kapcsolatban kiemelte, hogy Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos az európai uniós biztosok aktivitását tekintve az előkelő, 8. helyet foglalja el, a visegrádi országok biztosai közül pedig az első helyen van. A tanulmány emellett kitér az Európai Bizottság tagjainak vállalati kapcsolataira is. Ezzel kapcsolatban elmondta, szerinte figyelemre méltó a német vállalatok jelentős túlsúlya a találkozókat illetően.

Kurucz Orsolya hozzátette, az Európai Bizottság lobbitevékenysége kapcsán további érdekes megállapításra jutottak.

Kiderült ugyanis, hogy Věra Jourová, Ylva Johansson és Frans Timmermans voltak a leggyakoribb lobbicélpontok az Európai Bizottságban az elmúlt hat hónapban.

Az egyesült államokbeli nagy technológiai vállalatok nyomasztó túlsúlya látszik a biztosokkal és kabinettagjaikkal folytatott lobbitalálkozók elemzéséből is, de feltűnik az Amnesty International, illetve Soros György brüsszeli szervezete, az Open Society European Policy Institute is. A tanulmány hamarosan az Alapjogokért Központ honlapján is elérhető lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.