Kilenc település közös térfigyelő központját adták át Dabason

2019. 09. 26. 18:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pánczél Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a több mint 170 kamerával összehangolt operátorközpontot Alsónémedi, Dabas, Gyál, Inárcs, Bugyi, Kakucs, Ócsa, Újhartyán és Hernád összefogásával hozták létre a dabasi rendőrkapitányság épületében.

Hozzátette, hogy az összehangolt kamerákból 40 már rendszámfelismerő rendszerrel is rendelkezik. A dabasi központba bekötött kamerákkal a települések nemcsak a saját biztonságukat tudják fokozni, hanem a beérkező adatokat a szakemberek a bűncselekmények felderítésében is fel tudják használni – tette hozzá.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára arról beszélt, hogy 2010-hez képest 49,7 százalékkal csökkent mostanra Magyarországon az ismertté vált bűncselekmények száma. Emellett azoknak a kisebb bűncselekményeknek a száma is csökkent, amelyek a polgárok mindennapi életét keserítették meg; ez a megelőzési munkáknak, a térfigyelő rendszerek kiépítésének és a polgárőrség működésének is köszönhető – mondta.

„A közbiztonság mára már mint gazdasági érték is megjelent” – fogalmazott az államtitkár.

Pogácsás Tibor beszélt arról is, hogy ritka a mostanihoz hasonló összefogás, és ennek minden bizonnyal lesz is eredménye a közbiztonság szempontjából. Hozzátette, hogy a Belügyminisztérium támogatja a hasonló közös kezdeményezéseket, de fontosnak tartják, hogy azok egységesített technikai rendszerekben működjenek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.