Kínos esetek sora jellemzi Gyurcsány politikai pályáját

A Demokratikus Koalíció elnöke gyakran okozott már kínos vagy botrányos pillanatokat, mint legutóbb, amikor a héten egy kampányrendezvényen borzolta a kedélyeket.

2021. 07. 11. 7:45
null
Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A héten a gyöngyösi utcafórumon élt át kellemetlen szituációt Gyurcsány Ferenc, amikor egy lelkes rajongója próbált éppen szelfit készíteni vele, a DK elnöke azonban elvesztette az egyensúlyát és majdnem betört egy kirakatot – olvasható a Ripost cikkében. Az eset miatt később a közösségi oldalán magyarázkodott a baloldal bukott miniszterelnöke.

Gyurcsány szerint csak „megbillentek szelfizés közben” a nagy melegben. Fotó: Facebook

Ugyanakkor nem ez volt az első kínos vagy éppen botrányos szituáció, ami Gyurcsány Ferenccel történt, mivel a nyelvbotlások sem állnak távol tőle, amik közül a legemlékezetesebb minden bizonnyal, amikor a 2018-as országgyűlési választások éjszakáján egyes szavazóköröknél tapasztalható sorban állást úgy kommentálta, hogy

„kígyók, kígyóznak”.

 

Szintén a 2018-as választások idejéhez kapcsolódik, amikor egy sajtótájékoztatón azt találta mondani Gyurcsány, hogy

„az MSZP és a DK megállapodásának a lényege, hogy le kell váltani a DK-t… Nem így van! Kezdjük újra! Az MSZP és a DK megállapodásának a lényege, hogy le kell váltani a kormányt.”

 

Gyurcsány ezután tovább fokozta a bajt, amikor elárulta a jelenlévőknek, hogy a legnagyobb kétjegyű prímszám a 11, majd kis segítség után javított: a legkisebb két számjegyű prímszám 11, majd némi hezitálással, de bemondta, hogy a legnagyobb a 97.

Visszamenve az időben, további kínos eseteket is találni Gyurcsánytól, mint az ugyancsak klasszikussá vált „essen rám a terépcsecső” kifejezés, vagy amikor miniszterelnökként „összecsórt fontokról” beszélt összeforrt csontok helyett. Még 2016-ban valóságos találgatáslavinát indított el Gyurcsány, amikor az ATV Start című műsorában vagyonnyilatkozatáról faggatták a politikust, ő pedig az egyik kérdésnél lassan felemelkedett egy kicsit a székről, majd különös hang hallatszott.

A fiatalok társaságát kereső és gyakran megtaláló Gyurcsány viselkedését olykor a baloldali politikustársai is soknak érzik, mivel egy tüntetést követően Fekete-Győr András a Facebookon kritizálta Gyurcsányt. A Momentum elnöke akkor közölte, hogy Gyurcsány csak a program közepén érkezett meg kíséretével. A viselkedését úgy kommentálta, hogy

„enyhén szólva is ciki, ha az első dolga a szónok meghallgatása helyett pózolni és interjúkat adni”.

A két politikus tavaly nyáron már egy egészen furcsa találkozót hozott össze, amikor Tihanyban, egy Momentum-pult előtt találkoztak, tudósítók gyűrűjében.

Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András riporterek kereszttüzében
Forrás: Facebook

2016-ban Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott a Facebookon, hogy „úgy látom, ha Horn Gyula élne, akkor a DK tagja lenne”. A DK elnökének akkori kijelentését erősen megkérdőjelezi egy 2007-es felvétel, amin Horn közli Gyurcsánnyal, hogy

„nem szenvedsz a szerénység betegségétől”.

Ezután Gyurcsány harsányan köszöntötte a „hetvenéves” Horn Gyulát, akinek épp a hetvenötödik születésnapját ünnepelték, majd a bajt tovább tetézve – kínos jelenetek közepette – letessékelte Hornt a szónoki emelvényről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.