Kishitűségre nem lehet jövőt építeni

Magyar Nemzet
2019. 10. 06. 8:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A történelemoktatás feladata, hogy megismertesse a fiatalokkal az ország hőseit, a nemzeti kishitűségre nem lehet jövőt építeni – hangsúlyozta tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Balatonkenesén.

Az 1956-os emlékévhez kapcsolódó pedagógus-továbbképzés zárórendezvényén Rétvári Bence azt mondta: a tanárok feladata annak közvetítése a diákoknak, hogy a nemzetben hinni kell, hiszen a mai diákokon múlik az ország jövője.

Klebesberg Kuno egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter gondolatait idézve a politikus arról beszélt: az iskola feladata a hazafias ember nevelése. Azt mondta, a történelemtanároknak különösen nagy a felelősségük, mivel egyszerre tudást adnak át, világnézetet formálnak és személyiséget nevelnek. Véleménye szerint lehetetlenség világnézeti semlegességre oktatni a gyermekeket, és egy tanártól is „lehetetlenség elvárni a világnézeti semlegességet”. Sokkal inkább olyan szemléletet kell közvetítenie, amelynek alapján elköteleződhet a fiatal.

Rétvári Bence azt is hangsúlyozta: az oktatás során tudatosítani kell, hogy csak közös erkölcsi alapon lehet másokkal együttműködni, és fontos annak ismerete, hogy az embernek nem pusztán jogai, hanem kötelezettségei is vannak. Hangsúlyozni kell, hogy büszkék lehetünk az ’56-os hősökre, továbbá azt is tudatosítani kell, hogy a magyar nép „nem azonosult egyetlen diktatúrával sem” – mondta az államtitkár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.