Kiskereskedelmi különadóval bővül a magyar adórendszer

Régi-új adónemmel, a kiskereskedelmi adóval bővül a magyar adórendszer, ami a korábbi ágazati különadóhoz hasonlóan szintén elsősorban a nagyvállalkozásokat terheli majd – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára csütörtökön az Országgyűlésben.

Forrás: MTI2020. 05. 07. 14:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Izer Norbert, a kormány kiskereskedelmi adóról szóló törvényjavaslatának vitájában elmondta, az előterjesztésben szereplő közteher előképe 2010 és 2012 között már működött: ez volt az ágazati különadó, amelynek egyik része a bolti kiskereskedelemre vonatkozott, és hasonlóan a mostani javaslatban foglaltakhoz, szintén elsősorban a nagyvállalkozásokat terhelte.

Közölte: a mostani törvényjavaslat előzménye, hogy a kormány rendeletben már hatályossá tette azonos tartalommal a kiskereskedelmi adót, aminek bevétele a járvány elleni védekezési alapjába tartozik. Ezt a már létező adót a jelen javaslat is figyelembe veszi, így a törvény hatályba lépése a kihirdetést követő nap lesz, és a javaslat az adóösszeg maghatározásánál is a számításba veszi azt, hogy a kormányrendelet hatálya alatti időszakra már kell adót fizetni – tette hozzá.

Ismertetése szerint 500 millió forint árbevételig az adó mértéke 0 százalék lesz valamennyi vállalkozás számára, az e küszöbértéket meg nem haladó vállalkozásoknak sem bevallási, sem adófizetési kötelezettsége nem lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.