Kisorsolták a fővárosi kompenzációs listák sorrendjét

Forrás: MTI2019. 09. 10. 19:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisorsolta a fővárosi kompenzációs listák sorrendjét kedden a Fővárosi Választási Bizottság (FVB). A sorsolásnak kevés gyakorlati jelentősége volt, mivel a választók nem szavazhatnak közvetlenül a fővárosi kompenzációs listára, azonban a mandátumok elosztásánál előállhat olyan helyzet, hogy a listák szavazólapi sorrendje dönthet a mandátum sorsáról.

A Fővárosi Választási Bizottságnál a kedd 16 órai határidőig két kompenzációs listát jelentettek be. Kompenzációs listát az a jelölőszervezet állíthatott, amely legalább 12 fővárosi kerületben tudott polgármesterjelöltet állítani.

Az FVB kedd esti határozata szerint a következő sorrendet állapították meg a kompenzációs listák között: 1. Fidesz-KDNP, 2. Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika Párt.

A fővárosi kompenzációs listáról a Fővárosi Közgyűlés kilenc, nem polgármester tagja szerez mandátumot, a polgármesterjelöltekre leadott – mandátumot nem eredményező – töredékszavazatok arányában, a fővárosi kompenzációs listán jelöltek csak a fővárosi kerületi polgármesterjelöltek és a főpolgármester-jelöltek lehetnek.

A fővárosi kompenzációs listákra ugyan nem szavaznak közvetlenül a választópolgárok, a listák sorrendjét azonban mégis ki kellett sorsolnia a Fővárosi Választási Bizottságnak. Erre azért volt szükség, mert a mandátumok elosztásánál előfordulhat, hogy két listának is oda lehetne adni ugyanazt a mandátumot, ilyenkor az kapja a mandátumot, amelyik kevesebb mandátumot kapott, illetve amelyik a listasorsolásnál kisebb sorszámot kapott.

Az országos nemzetiségi listák sorrendjét is kisorsolták

Kisorsolta az országos nemzetiségi listák sorrendjét keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság; négy nemzetiség szavazólapján csak egyetlen lista szerepel majd.

A Nemzeti Választási Bizottság kedd estig 19 országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba. Az NVB-nek nemzetiségenként ki kellett sorsolnia, hogy a jelölőszervezetek milyen sorrendben kerüljenek fel az országos listás szavazólapra.

Az NVB kilenc nemzetiségnél el tudta végezni a sorsolást, négy nemzetiség (a bolgár, a német, a szlovák és a szlovén) esetében azonban csak egy-egy listát jelentettek be, így azok sorszáma automatikusan 1. lett. A bolgár nemzetiségnél egyedül a Magyarországi Bolgárok Egyesülete állított országos listát, a német nemzetiségnél az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület, a szlovákoknál a Magyarországi Szlovákok Szövetsége – Dolina Pestvidéki Szlovákok Regionális Egyesülete, a szlovéneknél pedig a Magyarországi Szlovének Szövetsége.

A görög nemzetiség szavazólapján a négy jelölőszervezet a következő sorrendben szerepel: 1. Magyar-Görög Tudományos és Kulturális Üzleti Tanács, 2. Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete, 3. Görög Ifjúsági Egyesület, 4. Hellasz Görög-Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület.

A horvát nemzetiség szavazólapján a sorrend: 1. Hrvati-Horvátok Egyesület – Soproni „Cakav katedra” Egyesület, 2. Magyarországi Horvátok Szövetsége.

A lengyel nemzetiség szavazólapján a sorrend: 1 Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete, 2. Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület – Lengyel-Magyar Klub – STO-LAT Nyíregyházi Lengyel-Magyar Baráti Társaság Egyesület, 3. Polonia Nova Közhasznú Kulturális Egyesület, 4. Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület.

Az örmény nemzetiség szavazólapján a sorrend: 1. Kilikia Kulturális Egyesület, 2. Örmény Kulturális és Információs Központ Egyesület, 3. Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület.

A roma nemzetiség szavazólapján a sorrend: 1. Fiatal Romák Országos Szövetsége, 2. Jövő Alakítók Szövetsége Egyesület, 3. Cigány Önkormányzatok és Roma Civil Szervezetek Érdekvédelmi Egyesülete, 4. Phralipe Független Cigány Szervezet Országos Szervezete – Központi Szervezet, 5. Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete, 6. „Lungo drom” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, 7. Nemzeti Roma Összefogás.

A román nemzetiség szavazólapján a sorrend: 1. Méhkeréki Románok Egyesülete, 2. Budapesti Román Egyesület, 3. „Összefogás a Magyarországi Románokért” Egyesület.

A ruszin nemzetiség szavazólapján a sorrend: 1. Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület, 2. „Rukisösz” Ruszin Kisebbségi Összefogás Egyesület, 3. Magyarországi Ruszinok (Ruszének) Országos Szövetsége.

A szerb nemzetiség szavazólapján a sorrend: 1. Krug Művészeti Egyesület, 2. Srkski Forum Egyesület – Battonyai Szerb Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület – Szerb Szövetség – Szerb Szövetségi Egyesület – Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület.

Az ukrán nemzetiség szavazólapján a sorrend: 1. Kijevi Rusz Magyarországi Ukrán Egyesület, 2. Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület, 3. Csongrád Megyei Ukránok Kulturális Egyesülete.

Október 13-án a nemzetiségi választópolgárok egyszerre választják a települési, a megyei és fővárosi, valamint az országos önkormányzatokat. Az országos nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán az ország területe egy választókerületet alkot.

Az országos nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán az a nemzetiségi szervezet állíthatott listát, amely a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán legalább a választások tíz százalékában önállóan jelöltet állított, és amely a választópolgárok legalább két százalékának ajánlását összegyűjtötte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.