Klebelsberg Központ: Népszerű a Lázár Ervin-program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által elindított program keretében koncertre, múzeumba, levéltárba is elmehetnek a gyerekek, sőt akár farmra is, ahol ősmagyar fajtákat ismerhetnek meg.

Forrás: MTI2019. 12. 19. 13:53
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Népszerű a nemzeti identitástudatot erősítő és a művészeti nevelést segítő, általános iskolásoknak szóló Lázár Ervin-program – mondta a Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hajnal Gabriella a november 15-én indult program legfőbb céljának nevezte, hogy minden általános iskolás korú gyermek jusson el minden évben egy kulturális eseményre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által elindított program keretében koncertre, múzeumba, levéltárba is elmehetnek a gyerekek, sőt akár farmra is, ahol ősmagyar fajtákat ismerhetnek meg – ismertette.

Hajnal Gabriella úgy értékelt: a program nagyon népszerű, annak visszhangja pozitív, ami azt jelzi, hogy sikerült olyan produkciókat kiválasztani, amelyeknek örülnek a gyerekek. Ezek között említette az Egri csillagok, a Pál utcai fiúk, A padlás és a Pinoccio című előadást.

Tájékoztatása szerint a programban érintett 750 ezer gyermek közül csaknem kétszázezer vett részt, illetve fog részt venni a Lázár Ervin-program január végéig lefoglalt eseményein.

Beszámolt arról is, hogy az utazások szervezése a tankerületek feladata, szervezeteik nemcsak az állami fenntartású, hanem az egyházi és alapítványi fenntartású iskoláknak is segítenek a szervezésben.

A Klebelsberg Központ az MTI-vel közölte azt is, hogy az első, a második, a negyedik és a hetedik évfolyamon mintegy száz szervezet kapcsolódik be a programokba, a harmadik és az ötödik évfolyamon pedig az összes megyei kőszínház.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.