Kocsis Máté: Elmentünk a falig

Az alaptörvény által megszabott kereteken belül a lehető legszigorúbb jogszabályt alkották meg a pedofília visszaszorítására – nyilatkozta lapunknak Kocsis Máté, aki szerint az elkövetőknek tudniuk kell, hogy a törvény elfogadása után egy rémálom lesz az életük, ha elkapják őket. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta azt is: ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a baloldalon az a Gyurcsány Ferenc mozgatja a szálakat, aki egyszer már erkölcsi és gazdasági értelemben is tönkretette Magyarországot.

Csekő Imre
2021. 05. 29. 6:40
null
20210527 Budapest Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Hogy látja, sikerült a pedofilellenes törvényjavaslattal megfelelni a társadalom igazságérzetének? Elég szigorúak az önök által javasolt büntetések?

– A magyar büntetőjog rendszerébe beilleszthető lehetőségeket nézve, amelyek megfelelnek az alaptörvénynek és a büntetőjogi alapelveknek, elmentünk a falig. Ezután a gyermekpornográfia egyes minősített eseteinél, például ha 12 évnél fiatalabb személlyel szemben erőszakot vagy sanyargatást alkalmazva követik el ezt a bűncselekményt, a tett az emberöléssel azonos elbírálás alá esik majd.

Magyarul: húsz évet is kaphat az illető úgy, hogy nem lehet feltételesen szabadságra bocsátani, mert a bíróságnak nem lesz erre lehetősége. A törvényjavaslat szigorúságát egyébként szerintem az is jól mutatja, hogy a liberális mainstream kritizálja azt.

– Az emberek egy-egy nagy felháborodást kiváltó ügy után azonnali lépéseket követelnek. Mit gondol, megfelelő gyorsasággal cselekedtek a pedofilellenes törvénycsomag megalkotásakor?

– Szerintem az a jó, hogy végre elkészült. Nagyon összetett feladat volt a jogalkotási munka, mert nemcsak a pedofilellenes szabályozást, hanem a teljes gyermekvédelmi rendszert át kellett tekintenünk. A járványhelyzet is rengeteg feladatot rótt az államra, ami szintén lassította a munkánkat, ráadásul a büntető törvénykönyv megfelelő, a jogrendszer egységébe illeszkedő módosítását sem lehet kapkodva elvégezni. Ezért úgy vélem, hogy más jogalkotási feladatokkal összehasonlítva, átlagos tempóban készült el az előterjesztésünk.

A kormánypárti politikus szerint amikor Gyurcsány Ferenc színre lép, mindenki más háttérbe szorul a baloldalon
Fotó: Havran Zoltán

– Mi volt a céljuk a törvénycsomag megalkotásakor?

– A jogszabály célja a gyermekek minél szélesebb körű védelme a pedofil bűnözőkkel szemben, ami jelenti egyrészt a pedofil bűncselekményekre vonatkozó szankciók szigorítását, másrészt az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésére szolgáló eszközrendszer kiszélesítését. Ez csak az egyik oldala a feladatnak, maradt még tennivaló az áldozatsegítést illetően, de az nem a büntetőjog része.

– Mit kell tudni az úgynevezett feketelistáról, amit most bevezetnek?

– A pedofil-nyilvántartás a szülőknek, hozzátartozóknak és a gyermek felügyeletét ellátóknak ad majd lehetőséget, hogy megnézzék, van-e a gyermek közelében pedofil. Ha valaki esetében felmerül a gyanú, ellenőrizhető lesz az ügyfélkapun keresztül. Az illető nevét beütve látható lesz a bűnügyi nyilvántartás vonatkozó része abban az esetben, ha a múltban valóban követett el pedofil bűncselekményt az a személy, akire rákerestek. Megjelenik majd az elkövető arca, településszintű lakcíme és a korábban elkövetett bűncselekmény egyes adatai.

Ezek az adatok jelenleg is szerepelnek a bűnügyi nyilvántartásban. Ezt a szegmenst most megismerhetővé tesszük az állampolgároknak.

– Véleménye szerint mik a legjelentősebb szigorítások az új jogszabályban?

– A büntető törvénykönyv szigorítása kapcsán azt emelném ki, hogy eddig csak egyetlen minősített esete volt a gyermekpornográfiának: ha valaki hatalmi helyzetével visszaélve – például nevelőszülőként vagy orvosként – követte el a bűncselekményt. Mostantól az is szigorúbb ítéletet von maga után, ha 12 évnél fiatalabb személy ellen, esetleg erőszakot vagy sanyargatást megvalósítva, vagy hivatalos személyként követik el a bűncselekményt. Utóbbit nevezzük lex Kaletának.

A jövőben az is minősített esetnek számít, ha valaki visszaesőként követi el a bűncselekményt. Korábban ezt sem szankcionálta kiemelten a büntető törvénykönyv, pedig a visszaesés a legtöbb bűncselekmény esetében minősítő körülménynek számít.

– A szigorú büntetésekre mindenképpen szükség van, de jelenthet-e megfelelő visszatartó erőt ez a jogszabály? Elősegítheti a megelőzést is az új törvény?

– Magyarországon minden munkanapra jut egy ismertté vált pedofil bűncselekmény, és sajnos nagyon magas az ismertté nem váló, a dark webes felületeken, az internet legmocskosabb bugyraiban elkövetett esetek száma is. A probléma nagyságrendje nehezen felmérhető. Az új jogszabály célja – és ezért is jó, hogy ekkora nyilvánosságot kap a dolog –, hogy jusson el minden pedofilhoz, hogy a gyermekek ellen elkövetett bűneik ezentúl az egész életükre rányomják a bélyegüket. Ha elkapják az elkövetőt, rémálom lesz az élete. Nemcsak a büntetőjogi következményekkel kell a pedofiloknak szembesülniük ezután, hanem mindenki tudni fogja, mit tettek, és az arcképük megjelenik majd a nyilvántartásban. Az elrettentés terén ennél többet nem lehet tenni. Ha ez nem elégséges visszatartó erő, akkor semmi nem az. Meggyőződésem, hogy például az enyhébben beteg, alkalmi pedofilok, akik nem rendszeresen tekintenek meg gyermekpornográf felvételeket, kétszer is elgondolkoznak majd ezután, hogy megéri-e a kockázatot. Ha pedig sikerül a keresletet csökkentenünk, akkor reméljük, hogy a kínálat is csökkenni fog, és kevesebb gyerek esik közvetlenül vagy közvetve pedofil bűncselekmények áldozatául.

– Pozitívumként említette, hogy ekkora nyilvánosságot kap a csomag. A társadalom ön szerint mit tehet a pedofília visszaszorításáért?

– A leggyakrabban az interneten keresztül követik el a pedofil bűncselekményeket, ezért a szülőkre is óriási felelősség hárul, hogy a kicsi, de már a világhálót használó gyermekeiket kezdjék el óvatosságra nevelni. Az államnak és a szülőknek a lehető legszorosabban együtt kell működniük, közös a felelősségük ebben a kérdésben.

– Mit szól ahhoz, hogy a baloldal Kaleta Gábor bűncselekménye miatt is a kormányt hibáztatja és politikát csinál az ügyből?

– Ha a baloldallal azonos színvonalon akarnék vádaskodni, azt mondhatnám, hogy Kaleta Gábor egy szocialista diplomata, hiszen végigszolgálta Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányát is. Akkor építette ki a kapcsolatrendszerét és alapozta meg a diplomáciai karrierjét, a mostani kormány 2010-ben csak megörökölte mint karrierdiplomatát. Hogy ezek után azt mondja a baloldal, hogy Kaleta Gábor fideszes, finoman szólva is arcpirító. Sajnos azonban ez az alak az egész ország szégyenévé vált, amikor külföldön úgy jelentek meg a róla szóló hírek, hogy egy magyar pedofilt tartóztattak le. Ez szerintem indokolttá tenné, hogy a baloldal a pitiáner napi politikai szempontjain felülemelkedjen. Ezt azonban nem teszik meg, hanem még az ügyben született felháborítóan enyhe ítéletet is felhánytorgatják nekünk, pedig azért nem a politikát, hanem a bíróságot vagy az ügyészséget lehetne kritizálni. A miniszterelnököt idézve azt tudom mondani, hogy ha a bíróság vagy az ügyészség a kormány befolyása alatt állna, ahogy a baloldal állítja, akkor Kaleta Gábor sokkal súlyosabb büntetést kapott volna.

– Ön is megosztotta azokat az internetes hirdetéseket, amelyek Gyurcsány-show-ként mutatják be az ellenzéki előválasztást, és arról szólnak, hogy Karácsony Gergely a DK elnökének befolyása alatt áll. Miért gondolja, hogy a főpolgármester nem több, mint Gyurcsány Ferenc bábja?

– Akit érdekel a közélet, az tudja, hogy a legbefolyásosabb, legerősebb szereplője a baloldali politikának az egykori bukott miniszterelnök. Látok kísérleteket arra, hogy ezt vitassák, de szerintem ezek fölöslegesek.

Az elmúlt napok is azt mutatják, amikor Gyurcsány Ferenc színre lép, mindenki más háttérbe szorul a baloldalon. Azt is látni, hogy a DK elnöke úgy mozgatja a szálakat és zabálja föl a baloldali pártokat, ahogy csak akarja. Ma már nem is tagadhatják, hogy mindenki Gyurcsány Ferenctől tart a baloldalon, és hozzá igazodik.

Hiába akarja leplezni, egyértelműen így van ez Karácsony Gergely esetében is, akinek tele van a hivatala a volt miniszterelnök embereivel. Gyurcsány nem tudott volna ennyi embert beültetni a Városházára, ha nem lenne jelentős befolyása a főpolgármesterre. A Városházán állt össze újra a Gyurcsány-kormány. Ez van.

– Miért van szükség arra, hogy Gyurcsány Ferencről szóljon a politikai kommunikáció? Ez már a választási kampány része?

– Jövőre választások lesznek, és sajnos még 2022-ben is ott tart majd az ország, hogy reális politikai veszélyként kell tekintenünk Gyurcsány Ferencre. Ha nem lenne olyan terhelt, bűnös, hazug és gonosz politikai múltja, mint amilyen van, akkor nem lenne ilyen éles a helyzet. De 15 évvel az őszödi hazugságbeszéd és az azt követő budapesti vérfürdő után a DK elnöke nemhogy nem tűnt el a közéletből, hanem újra a baloldal legmeghatározóbb szereplője lett. Ha pedig még ma is el kell mondani az őt követőknek, meg néhány becsapott fiatalnak, hogy ki is ez az alak, akkor ezt meg fogjuk tenni. Gyurcsány Ferenc az egész magyar közéletet, a politika színvonalát, az ország morális állapotát lenullázta. Ennek ellenére ő ma nem a múlt embere, hanem a teljes magyar baloldal főnöke.

Arról fog szólni jövőre a választás, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány vagy a Gyurcsány Ferenc által maga alá gyűrt baloldal kapja meg a többséget. Ha valaki 2010-ben megkérdezte volna, hogy 2022-ben lesz-e még Gyurcsány, biztosan nemmel válaszoltam volna.

– Frakcióvezetőként mit gondol Jakab Péternek, a Jobbik elnökének parlamentben mutatott magatartásáról és a rá kiszabott büntetésekről?

– Alapvetően jó kedélyű ember vagyok, és ezért csak nevetni szoktam Jakab Péteren. Szerintem nem kell őt komolyan venni, mert csak egy bohóc, aki játssza azt a szerepet, amit rá osztottak. Mindig ki fogják fizetni a büntetéseit. Neki az a dolga, hogy provokáljon minket, és ez megfelel a karakterének, mivel szereti, ha róla beszélnek. Egy ripacs, akit nem lehet komolyan venni. Az persze jó lenne, ha Jakab Péter tudomásul venné, a parlament az ő munkahelye, ahol – mint minden munkahelyen – vannak szabályok. Ezek alapján a házelnöknek nincs is más lehetősége, mint betartatni a házszabályt. Kövér László nem tehet mást, mint hogy újra és újra megbünteti Jakab Pétert, aki tudja ezt jól, azért teszi azt, amit tesz.

– A baloldal új szlogenje, hogy a 99 százalék Magyarországát ígérik a kiváltságos egy százalék országa helyett. Mit gondol erről az üzenetről?

– Nevetséges butaság. Úgy lenne pontos ez, hogy 99 százalék Gyurcsány és egy százalék a többi. Ez a valóság a baloldalon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.