Koncertet ad az egészségügyi dolgozóknak Placido Domingo

Több ezer magyar egészségügyi dolgozó kap meghívást Placido Domingo győri koncertjére – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. A világhírű operaénekes-tenor így fejezi ki a háláját azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik részt vettek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI, Facebook2021. 07. 15. 18:24
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világot rendkívüli járvány rázta meg, Magyarország azonban letörte a pandémia harmadik hullámát, olyan teljesítménnyel, amelyet sokan irigyelnek.

A védekezésben az egész társadalom részt vett, az egészségügyben dolgozók egészen heroikus küzdelemmel: ez nemcsak hatalmas fizikai, hanem lelki megterhelést is jelentett – hangsúlyozta Kásler Miklós a Placido Domingoval, valamint Dézsi Csaba Andrással, Győr polgármesterével tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Csoportkép a bejelentés után

Az orvos-miniszter elmondta: a világhírű operaénekes régóta komoly vonzódást mutat a magyar zenéhez és a magyar kultúrához, ehhez párosul adni akarása azoknak az embereknek, akik rendkívüli körülmények között is helytálltak a Covid–19 járvány elleni küzdelemben.

A tárcavezető továbbá bejelentette, hogy

Placido Domingo győri koncertjére több ezer magyar egészségügyi dolgozó kap meghívást.

Hozzátette: orvos-polgármester kollégájával, Dézsi Csaba Andrással közösen támogatják a koncertet, hogy ezzel is köszöntet mondjanak az emberfeletti munkát végző egészségügyi dolgozóknak.

Az emberi erőforrások minisztere után Győr polgármestere mondott köszönetet, amiért Plácido Domingo gondolt azokra, akik a járvány alatt is életeket mentettek.

Dézsi Csaba András kiemelte: praktizáló kardiológusként maga is látta, hogy mekkora terhelést, mennyi veszteséget jelentett a járvány, véleménye szerint azonban

nem elég a betegséget meggyógyítani, hanem a betegek lelkét is kezelni kell, ehhez pedig az egyik legjobb út a zene.

Az eseményre a hellogyor.hu weboldalon július 26-tól lehet regisztrálni.

Az ingyenes koncerten a magyar egészségügyi dolgozók szervezetten vehetnek majd részt, de a további érdeklődök is tudnak regisztrálni.

 

Borítókép: Facebook/Kásler Miklós

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.