Kormányhivatal: még mindig nem sűrített a BKK

Nem hajtotta végre a kormány döntését a Budapesti Közlekedési Központ – állapította meg a kormányhivatal. A közlekedési vállalat többször kapott már felszólítást a járatsűrítésre, amellyel a járvány terjedését lassíthatná, de továbbra sem lépett ebben az ügyben.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 12. 04. 9:53
null
A jelek szerint feleslegesen kényszerítik pótlóbuszokra a budapestieket Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha sűrűbben közlekednének a BKV járatai, az utasok száma eloszlana, vagyis egy-egy buszra, villamosra kevesebb utas jutna. Ez pedig

csökkentené a járvány terjedésének kockázatát.

Éppen ezért a kormány már a második hullám elején felszólította a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), készítsen tervet a járatsűrítésekre. Ez nem történt meg – állapítja meg a kormányhivatal, amely közleményt adott ki a mulasztásról.

Az eredeti határidő november 5. lett volna. A kormányhivatal közleményéből kiderül, a BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után,

negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre,

a tervben ugyanis olyan információk szerepelnek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá. Adatokból látszik, hogy vonalainak mindössze kilenc százalékán történt járatsűrítés, és azok mértéke is rendkívül alacsony. Továbbá a harmadik felszólításra megküldött részletes adatokból az is kiderült, hogy a délelőtti és a délutáni csúcsban végrehajtott járatsűrítések jelentős része nem a legnagyobb kihasználtságú vonalakon valósult meg, csupán a kevésbé zsúfolt járatokat érinti.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.