Kövér László: Komolyabb intézményektől elvárható a társadalmi szerepvállalás

Minél komolyabb egy intézmény, annál inkább elvárható tőle a társadalmi szerepvállalás, az, hogy teljesítményének, illetve hasznának egy részét mások javára, jó ügyekre fordítsa – mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten. Kövér László, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke is, ösztöndíjakat adott át tehetséges, ám szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak az MKB Bank fővárosi székházában.

Forrás: MTI2019. 10. 31. 20:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egy pénzintézet vagy egy vállalkozás nem jótékonysági intézmény, ezért elsősorban profitra törekszik, de elvárható az is, hogy küldetéstudata, társadalmi felelősségérzete is legyen.

A házelnök szerint az ösztöndíj abban segítheti a fiatalokat, hogy lépésről lépésre kikerüljenek nehéz élethelyzetükből és megvalósítsák álmaikat. Kövér László úgy véli, a gyerekek számára erőfeszítéseik támogatása, honorálása talán még fontosabb is lehet, mint maga az ösztöndíj, mert azt erősíti meg, hogy érdemes jól és kitartóan dolgozni.

Elmondta, idén 186 gyerek életéhez tudott az ösztöndíj valamit hozzáadni.

A szolgálat magyar egyesületének elnökeként megköszönte az MKB Bank vezetésének, hogy a nehezebb gazdasági időkben is életben tartották a tehetséges fiatalok számára az ösztöndíjprogramot.

Azt kérte a fiataloktól, hogy felnőttként álmaikból azokat valósítsák meg, amelyekkel nem csak a maguk javát szolgálják, hanem szolidaritásként másokét is.

Ösztöndíjakat adott át Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, Mészáros Lőrinc, a pénzintézet résztulajdonosa, Hergár Eszter, a Magyar Nemzeti Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója és Erdélyi Barna, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgató-helyettese.

Az MKB Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös közleménye szerint az MKB-ösztöndíjprogram segítségével már 29-en szereztek diplomát vagy szakmát. Azt írták, összefogásuknak köszönhetően a 2019/2020-as tanévben is száz kiemelkedő képességű, ám szociálisan nehéz helyzetű gyermek és fiatal élhet az ösztöndíjprogram által biztosított lehetőséggel.

A szolgálathoz évről évre beérkező több száz pályázat is azt igazolja, hogy nagy szükség van az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekre – tették hozzá.

Az MKB Bank 1997-ben alapította ösztöndíját azzal a céllal, hogy segítse azokat a hátrányos anyagi helyzetben élő gyermekeket, akik kiváló tanulmányi eredményt érnek el. Az ösztöndíj összege jelenleg havi 35 ezer forint.

A bank és a szolgálat egy másik közös programja keretében idén is megrendezik az MKB karácsonyi gyermekgálát az Erkel Színházban a rászoruló gyermekek számára, december 15-én.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.