Kövér László: Lengyelország és Magyarország együtt válaszol a 21. század kihívásaira

Lengyelország és Magyarország együtt válaszol a 21. század kihívásaira, amelyek közül elsősorban a migrációs válság ösztönözte a két országot, valamint a térség más államait a közös fellépésre az Európai Unió színterén – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a lengyel rádiónak adott interjúban.

Forrás: MTI2019. 03. 15. 13:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lengyel közszolgálati rádió március 15. alkalmából készítette Kövér Lászlóval a pénteken sugárzott interjút. A beszélgetés a tervek szerint szombaton is elhangzik a lengyel rádióban, amelynek csatornáin aznap magyar napot tartanak.

A kétoldalú kapcsolatokról Kövér László azt mondta: a szoros lengyel-magyar együttműködés azoknak a kihívásoknak is köszönhető, amelyekre együtt kell válaszolnunk.

A két ország kormánya felismerte, hogy ezekben a 21. századi kihívásokban közösen osztoznak, és csak egymást segítve tudnak helyes választ adni – fogalmazott.

A kihívások közül a migrációs válságot emelte ki, fontosnak minősítve, hogy a V4-ek a válság 2015-ös kitörése után segítettek Magyarország és egyben az EU déli határának védelmében.

Emellett a brüsszeli porondon való együttes fellépés itt vált egyértelmű gyakorlattá – fűzte hozzá Kövér László.

Kiderült, hogy a migrációs válság nem elszigetelt baleset, hanem az EU eltorzult működésének szerves következménye – állapította meg a házelnök, aki szerint az EU beavatkozni próbál a szuverén országok belső életébe.

Egyre agresszívebben próbálnak bennünket rávenni, hogy fogadjuk el azt a jövőképet, Európa-képet, amelyet Brüsszelben, valamint egynémely régi tagállam fővárosában találtak ki – közölte.

Ennek nyomán a V4 országaiban, de más közép-európai országokban, például Romániában is tudatosították, hogy újból fennáll a szakadás lehetősége Kelet és Nyugat között, hogy az új tagállamokat egyfajta tartós másodrendű státuszba próbálják szorítani. Egyre világosabbá vált számukra, hogy ezzel szemben csak az együttműködés szorosabbra fűzése lehet a válasz – húzta alá Kövér László.

Az EP-választásra vonatkozó kérdésre azt mondta: bízik abban, hogy ez változást hoz az EU működésében.

Ugyanakkor óvatos is vagyok – jegyezte meg, kifejtve: a választások elindíthatnak egy olyan átalakulási folyamatot, amelyben a hagyományos pártcsaládok felszámolódnak, és átadják helyüket egy új struktúrának.

Az európai fő politikai frontvonalak már nem a hagyományos jobb- és baloldal között vannak, hanem az egyik oldalon a szuverenista nemzeti államok együttműködésében gondolkodó, az EU-t az erős tagállamokra alapozni akaró erők állnak, a másik oldalon pedig a globalista, a szuverenitást eltörölni akarók vannak – mondta Kövér László.

A házelnök szerint a demográfiai halálra ítélt régi uniós tagállamok elszívják a közép-európai országokból a jól képzett fiatal munkaerőt.

Az Európán kívülről érkező gazdasági bevándorlás kapcsán Kövér László teljesen elfogadhatatlannak nevezte, hogy a régi uniós tagállamok – elsősorban Németország – több mint egymillió embert hagytak beözönleni az EU határai mögé.

Miután kiderült, hogy csak 10-20 százalékuk építhető be a nyugat-európai munkaerőpiacra, a saját nemzetgazdaságaik szempontjából használhatatlan tömeget szét akarják osztani Európa többi tagállama között – közölte Kövér László, megemlítve a migrációval járó egyéb negatív jelenségeket, köztük a terrorizmus veszélyét is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.