Közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolják a képviselőt

A hatóságok befejezték a nyomozást a februárban rejtélyes módon elrabolt szegedi, független önkormányzati képviselő egy tavalyi, a koronavírus első hullámának idején végrehajtott demonstrációja kapcsán. Szabó Bálintra felfüggesztett börtönbüntetés vár, az általa okozott kárt polgári peres eljárás keretében követelheti a szegedi közlekedési vállalat.

Végh Attila
2021. 04. 09. 17:12
Szabó Bálint
A szegedi rendőrök bilincsben vitték el a helyszínről a független önkormányzati képviselőt Forrás: facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vádat emeltek Szabó Bálint önkormányzati képviselővel szemben, aki tavaly márciusban közösségi oldalán hívta fel követőit a szegedi tömegközlekedés megbénítására. A vádlott az egészségügyi veszélyhelyzet kellős közepén,

a koronavírus első hulláma során akadályozta a forgalmat Szeged egyik legfontosabb csomópontjában, ott, ahol a mentők és a tűzoltók is rendszeresen áthaladnak.

A nyomozó hatóság bizonyítékai alapján megfogalmazott vádirat szerint Szabó Bálint 2020. március 16-án a közösségi oldalán több posztot tett közzé, melyekben megkérdőjelezte a szegedi tömegközlekedés biztonságosságát. Ezt követően egy felhívást intézett az olvasóihoz, Állítsuk le a tömegközlekedést Szegeden címmel.

A képviselő autójával torlaszolta el Szeged legforgalmasabb kereszteződését
Fotó: Facebook

A felhívásnak megfelelően a vádlott 2020. március 18-án, délután személygépkocsijával Szegeden, a Tisza Lajos körút és Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében a villamossíneken megállt, akadályozva öt helyi villamosjárat közlekedését is. A vádlott ezt követően az autóból kiszállt és azt közölte a helyszínre érkező rendőrökkel, hogy azért áll ott az autóval, mert az műszaki hibás. Miután a rendőrök felajánlották a segítségüket a jármű, forgalmat akadályozó helyéről történő elmozdítására, majd elvontatására

a vádlott közölte, az autójához nem enged senkit, az ott marad.

Többször is kijelentette, a szegediek érdekében cselekszik, mert a koronavírus a tömegközlekedésen terjed a legjobban, ezért akadályozza meg a villamosok közlekedését. A rendőrök Szabó Bálintot többször is felszólították arra, hogy az autóval a kereszteződést hagyja el, mert ezzel nemcsak a tömegközlekedést, hanem a közúti járműforgalmat is akadályozza. A képviselő a felszólításoknak nem tett eleget, többször is megpróbálta magát a rendőri intézkedés alól kivonni, (autóját lezárva, gyalog akarta elhagyni a helyszínt) ezután a rendőrök kényszerítő eszközt alkalmaztak és előállították.

Szabó Bálint magatartásával a lezárt villamosvonal közel húsz járművének közlekedését blokkolta, és a veszélyhelyzeti menetrend ellenére is

nagyjából 3500 utas közlekedését akadályozta meg a közel két óráig tartó lezárással.

Az önkormányzati képviselő által létesített forgalmi akadály miatt csak az érintett útkereszteződés közvetlen közelében tizenegy villamost kényszerített várakozásra. A torlódás végül azzal szűnt meg, hogy a vádlott egy ismerőse a gépkocsiba beülve a helyszínről elhajtott, a normál menetrendi közlekedés csak az akadály elhárítása után két órával állt helyre. Közben a megbilincselt képviselőhöz mentőt kellett hívni, mert rosszullétre panaszkodott, a sürgősségi rohamkocsi ápolószemélyzete azonban semmiféle egészségügyi problémát nem talált nála.

A szegedi rendőrök bilincsben vitték el a helyszínről a független önkormányzati képviselőt
Fotó: Facebook

A vádlott cselekedetével Szeged frekventált közlekedési csomópontjában jelentős forgalmi zavart okozott, és a pótlóbuszok forgalomba állítása miatt mintegy 580 ezer forint kára keletkezett a helyi közlekedési társaságnak. A járási ügyészség a vádlottat közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettével vádolja. A vádiratban felfüggesztett szabadságvesztést javasoltak, bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság előreláthatóan szeptemberben fog dönteni.

Mint ahogyan arról a Magyar Nemzet többször is írt, Szabó Bálint azt állította, idén februárban ismeretlenek elrabolták és ismeretlen helyen tartották fogva. Az ügyben elfogultság miatt nem Szegeden nyomoznak, a Békés megyei Rendőr-főkapitányság indított büntetőeljárást a sértett feljelentése alapján személyi szabadság megsértése miatt, ismeretlen tettes ellen. Szabó mint a Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója azt feltételezi, mivel nincs sem haragosa, sem ellensége, nem magánélet, nem üzleti, hanem politikai háttere lehet az emberrablásának.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.