Küzdeni kell a kettős mérce ellen

Öt év után távozik az Igazságügyi Minisztérium éléről Trócsányi László. A leendő európai parlamenti képviselő a Magyar Nemzetnek elmondta: sikerként élte meg az új eljárásjogi törvények megalkotását és bevezetését, a joghallgatók ösztöndíjprogramjának kialakítását és azt is, hogy a tárca gyorsan és eredményesen reagált az olyan váratlan helyzetekre, mint például a 2015-ös migrációs válság. Uniós szerepvállalásáról ugyanakkor azt mondta: fel akar lépni az olyan gondolatok ellen, hogy vannak „új demokráciák” és „régi demokráciák”, a tagállamok megkülönböztetését ugyanis elfogadhatatlannak tartja.

Bácskai Balázs-Nagy Áron
2019. 06. 29. 6:50
null
Fotó: Teknos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ön Budapestet hamarosan Brüsszelre cseréli, így ez egy jó alkalom a számvetésre. Ha most visszatekint a tárca élén végzett munkájára, akkor mi az, amit kiemelne mint a legnagyobb sikert és kudarcot?

– Szakmai pályafutásom egyik legszebb állomásának tartom azt az öt évet, amit 2014 júniusától igazságügyi miniszterként töltöttem a kormányban. Mozgalmas időszak volt, lényegében egyszerre újult meg a teljes eljárásjogi rendszer, ami szinte példátlan a magyar jogtörténetben. Elfogadásra került a polgári perrend, a büntetőeljárás, az általános közigazgatási rendtartás és a közigazgatási perrend. Az új kódexek elfogadását széles körű egyeztetések, szakmai viták előzték meg. Nem mondhatjuk, hogy a végeredmény mindenkor változatlan marad, hiszen módosításokra, korrekciókra bármikor szükség lehet, de az elért eredményekre büszke vagyok. Emellett olyan váratlan helyzeteket, égető problémákat is kezelni tudtunk, mint amilyen a devizahitelesek ügye volt. 2014 júniusában nyújtottuk be a bankok elszámoltatására vonatkozó törvényt, majd ennek a részletszabályait kellett elkészítenünk. Vannak még devizahiteles perek a bíróságok előtt, de a jogalkotó 2014–2015-ben megtette, amit a megnyugtató rendezés érdekében meg kellett tennie, és ez az Igazságügyi Minisztérium érdeme.

A volt tárcavezető az egyik legnagyobb sikerének az eljárási törvények megújítását tartja Fotó: Teknős Miklós

– Ez is mutatja, hogy a 2010 óta eltelt években sosem látott jogalkotási dömping volt Magyarországon. Nem vezetett ez túlszabályozottsághoz?

– A túlszabályozottság létező probléma, de nem csak Magyarországot érinti, és részben abból fakad, hogy gyorsan változik a világ, egymás után jelennek meg az olyan új találmányok, mint például a drónok vagy az önvezető autók. Erre a fejlődésre természetesen mindenki reagálni akar, de nem minden esetben a törvényalkotás a megfelelő válasz. Még mindig túl sok a törvény, mindent törvényben akarunk szabályozni. Napjaink jogi lavinájára jellemző egyébként, hogy amíg a rendszerváltozás idején a Magyar Közlöny egy évfolyama körülbelül 9000 oldalra rúgott, most több tízezerre! De azért arról se feledkezzünk meg, hogy az élet sok esetben maga kényszeríti lépésre a jogalkotót.

– Mint például a migrációs válsággal?

– Igen, azt senki sem látta előre, senki sem számolt vele, a 2015-ös krízis mindenkit váratlanul ért.

Ehhez képest a magyar kormány gyorsan lépett, és egy sor olyan jogszabályt alkotott, amelyek leendő munkahelyén, az Európai Parlamentben máig szúrják sok képviselő szemét. Amikor a tranzitzónákban uralkodó állapotokról jelennek meg mindenféle rémhírek, nem érzi úgy, hogy hibáztak?

– Magyarország betartja a nemzetközi szabályokat. Ha vita alakul ki, akkor elfogadjuk a bírósági döntéseket. De a joggyakorlatnak is követnie kell a változásokat. A migráció ma már mást jelent, mint ötven vagy akár csak tíz évvel ezelőtt. Nem valószínű, hogy az 1970-es években rögzült bírói gyakorlat fenntartható a mai körülmények között. A jogi szabályozás sem lehet életidegen. A kötelező kvótarendszerről bebizonyosodott, hogy nem működőképes, a tagállamok döntő többsége ma már ezt belátja. A magyar kormány álláspontja e kérdésben következetes volt. Az ország lakosságáról való döntés szuverenitási kérdés is egyben, ezért még az alaptörvényt is módosítani kellett. E tekintetben a legfontosabb az önazonosságunk és a nemzeti identitásunk védelmének kimondása volt.

Az unió látszólag ma sem tud mit kezdeni a migrációval. Még akkor sem biztos, hogy kiutasítanak valakit az EU területéről, ha az illető bizonyítottan gazdasági bevándorló és nem menekült, mondván: az az ország, ahová vissza kéne küldeni, nem biztonságos.

– Mi erre a józan logikát követve azt mondtuk: a tagállamokat és a koppenhágai kritériumoknak megfelelő tagjelölt országokat biztonságos harmadik országnak kell tekinteni. Ezt aztán, sok más döntésünkhöz hasonlóan, többen kritikával illették, de a célt, Magyarország biztonságának garantálását elértük. Ugyanakkor nehéz megérteni, hogyan lehet egy ország EU-tagjelölt, ha nem biztonságos.

– Nagyjából abban az időben, amikor ön miniszter lett, a sajtó egy része arról cikkezett, hogy a kormány szétveri a magyar jogászképzést. Most milyennek látja a jogi karok helyzetét?

– Az egyik legnagyobb eredményemnek tartom, hogy a jogi karokkal nagyon szoros kapcsolatot tudtunk kialakítani. Egyébként is a párbeszéd híve vagyok, és miniszterként valamennyi jogászi hivatásrenddel a párbeszédre törekedtem, de az egyetemeknek – pontosan azért, amit mond, mert ott képzik a jövő jogászait, a mi utánpótlásunkat –, kitüntetett figyelmet szenteltem. Nem igaz, hogy magukra hagytuk volna az intézményeket és a hallgatókat. Sőt! Az országban nyolc jogi kar van, többségük vidéken. Ez utóbbiak ösztöndíjprogramjaira és a kutatás-fejlesztésre évente 500 millió forintot fordítottunk, ezzel hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy sokak számára tulajdonképpen ingyenessé vagy olcsóbbá tettük a felsőoktatási tanulmányokat. Örömömre szolgál, hogy felállt a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet is, így az összehasonlító jog hozzá tud járulni a jogszabály-előkészítéshez.

– A kudarcokról mintha megfeledkezett volna. Nem korai még csak a szépre emlékezni?

– Nyilván vannak olyan dolgok is, amelyeket nem sikerült megvalósítanom. Szerettem volna, ha létrejön egy kincstári jogügyi igazgatóság, amit már a 2014-es miniszteri programomban felvetettem. Meggyőződésem, hogy az államnak professzionális jogi képviseletre lenne szüksége; állami ügyvédekre, akik kizárólag az állam érdekeit képviselik. Ilyen más országokban is van. Nálunk egyelőre nincs.

– És a közigazgatási bíróságok? A felállításuk fontos lépés lett volna a magyar közjogi tradíció helyreállítása vagy folytatása szempontjából, és ez is szerepelt a miniszteri programjában.

– Igen, ez a másik, amit sajnálok. Nagyon sok munkánk volt az előkészítésben, nemcsak a kodifikációban, hanem abban a tekintetben is, hogy megértessük és elfogadtassuk az álláspontunkat. Számtalan nemzetközi konferencián vettünk részt, és érveltünk ott egyebek mellett azzal, hogy a rendszer, amit be kívánunk vezetni, egyáltalán nem példa nélküli Európában. De kikértük a Velencei Bizottság véleményét is. A baj talán az volt, hogy mi szakmai oldalról közelítettük meg ezt a kérdést, a nemzetközi politika azonban más, nem mindig érdeklik az észérvek. Egyes politikusoknak sikerült elterjeszteniük azt, hogy Magyarországon a végrehajtó hatalom az Igazságügyi Minisztériumon keresztül maga alá akarja gyűrni a közigazgatási ügyeket elbírálni jogosult bíróságokat. Én ezt akkor is és most is a leghatározottabban visszautasítom. A reformmal mi a jogállamot és a közigazgatási bíráskodást akartuk erősíteni. Mindenesetre a kialakult helyzetben szerintem a kormány nagyon helyesen döntött, amikor felfüggesztette a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvény végrehajtását.

– A bejelentés határozatlan idejű elhalasztásról szólt, amit sokan úgy fordítottak le: örökre. Van még realitása a különbíróságok felállításának?

– Én abban bízom, hogy ez a téma nem került le örökre a napirendről, mivel a közigazgatási felsőbíróságot nevesíti az alaptörvény. Szerintem egy nyugodtabb időszakban folytatni lehet majd a munkát.

– Eddig főként szakmai kérdésekről esett szó, ön viszont hamarosan politikussá lép elő, méghozzá egy olyan párt képviselőjeként, amelynek jelenleg a saját pártcsaládjával sem felhőtlen a viszonya. Hogyan látja a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatát?

– Mondjuk úgy, hogy tanulom. Az első benyomásaim egyébként jók. Eddig azt érzékeltem, hogy a néppárt többségében megvan a nyitottság a magyar delegációval folytatott párbeszédre, és az is nyilvánvaló, hogy a pártcsaládnak szüksége van a Fideszre. A vitáink részben filozófiai, ideológiai természetűek. Közép-Európában másként tekintünk bizonyos kérdésekre, mint Nyugat-Európában. Az eltérő történelmi és kulturális múlt miatt bizonyos szavak vagy fogalmak alatt mást értünk, számunkra bizonyos intézmények fontosabbak, mint a Nyugat számára. Gondolok itt olyan intézményekre, mint például a házasság vagy a család. Mindazonáltal fontos a dialógus a néppárton belül is, de ehhez az is kell, hogy minket is meghallgassanak.

Továbbra sem tisztázott, hogy ki lesz az Európai Bizottság vezetője. Az már eldőlt, hogy Manfred Weber biztosan nem lesz az, viszont felvetődtek olyan nevek, akiket talán Magyarország is tudna támogatni. Ilyen a francia Michel Barnier. Ön korábban párizsi nagykövet volt, és kiválóan tud franciául. Tárgyalt vele? Milyenek voltak a benyomásai?

– Barnier egy rendkívül tapasztalt, rutinos diplomata, aki mind az európai színtéren, mind a francia végrehajtó hatalomban helyt állt. De számos más jelölt neve van még a tarsolyban, nem lehet megmondani, hogy a tagállamok vezetői milyen javaslattal fognak előállni az európai csúcsvezetői pozíciók elosztását illetően. A megfelelő ember kiválasztáshoz az európai közösség részéről kollektív bölcsességre van szükség. Ami a kiválasztást megnehezíti, hogy számos szempontot kell egyszerre figyelembe venni: a pártcsaládok egymáshoz viszonyított erejét, a földrajzi aspektust, a fontosabb pozíciókat betöltő politikusok nemét. Mindezekkel együtt a kiválasztási folyamat legfőbb célja, hogy a következő öt évre olyan vezetése legyen az EU-nak, amelyet a tagállamok el tudnak fogadni. Ezeket figyelembe véve, a bizottság vezetőjének kiléte reményeink szerint július elején fog eldőlni, valószínűleg egy last minute alku eredményeként, amit a tagállamok kormányfői egy átvitatkozott éjszakát követő fáradt hajnalon hoznak meg. Brüsszelben ez sokszor így szokott működni.

– Ha már a miniszteri programjáról beszéltünk, mi a képviselői programja?

– Fel akarok lépni az olyan gondolatok ellen, hogy vannak „új demokráciák” és „régi demokráciák”, ezeket a megkülönböztetéseket ugyanis nem tudom elfogadni, én a tagállamok egyenjogúságának vagyok a híve, és annak, hogy azonos kérdéseket azonos módon kell elbírálni, tehát függetlenül egy tagállam földrajzi elhelyezkedésétől vagy az unióhoz való csatlakozásának dátumától. Fontos számomra a szomszédságpolitika is. Európa biztonsága ugyanis a szomszédjai biztonsági állapotától függ elsősorban. Fontos az is, hogy az európai perspektívát erősíteni tudjuk a csatlakozni kívánó országok számára.

– A miniszterelnök csütörtökön nevezte meg az ön utódját. Amikor eldőlt, hogy Brüsszelbe megy, ajánlott valakit?

– Nem, mert a miniszterelnök jól tudja, hogy milyen karakterű miniszterre van szüksége. Varga Judit kiváló miniszter lesz, sok erőt kívánok neki a feladatok ellátásához. Csak annyit tanácsolok az utódomnak, hogy bátran támaszkodjon a minisztériumban dolgozó munkatársakra, mert szakmailag egy nagyon felkészült csapatot sikerült összekovácsolni az elmúlt öt évben. És a legfontosabb üzenet, hogy minden igazságügyi miniszternek tudnia kell, hogy Deák Ferenc székében ül. Ez nem akármilyen megtiszteltetés és nem akármilyen felelősség.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.