Láthatjuk Jézus keresztjében a bűneink bocsánatát is

Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepelte, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket. Erről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom—budapesti érsek nagyszombaton a budapesti Szent István-bazilikában. Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap a hegyvidéki református templom gyülekezeti termében és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap fogvatartottaknak és krízishelyzetben lévőknek, egykori raboknak és családtagjaiknak Budapesten, az evangélikus egyház Rózsák terei kollégiumában.

Magyar Nemzet
2019. 04. 23. 10:54
null
A bíboros húsvét vigíliáján mutatott be szentmisét a Szent István-bazilikában Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Krisztus feltámadt, és feltámadásával igazolta az emberiség ősi érzését, hogy a látható világon kívül van egy tágabb, átfogóbb valóság – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában. A zsúfolásig telt székesegyházban az egyházi vezető a homíliájában kiemelte: húsvét a remény és az öröm ünnepe. A főpásztor szerint „lehet körülöttünk tanácstalan a világ, lehet, hogy környezeti erőforrásaink kimerülése, az emberiség életlehetőségeinek szűkülése, (…) az önzés és a kegyetlenség, (…) a kereszténység elleni erőszak és gyűlöletkeltés aggodalommal tölt el minket, de a szívünk mégis tele van reménnyel és örömmel”. „Mert akit szeretünk, akiben bízunk, él és velünk marad mindörökre”, mert a feltámadt „Jézus győztes”, és „mi a győztes csapatához tartozunk” – fogalmazott.

Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk

A bíboros felidézte: az asszonyok, miután üresen találták a sírt és angyali jelenést láttak, örömmel számoltak be erről az apostoloknak. Az apostolok azonban még nem hittek nekik, de reménykedtek, hiszen emlékezhettek Jézus titokzatos szavaira, amelyekkel megjövendölte feltámadását. Hozzátette: húsvét éjszakája és a felvirradó hajnal tehát a reménység időszaka. „A sír üres, az angyalok üzenete már elhangzott a feltámadásról, de a Krisztussal való találkozás még várat magára. Ha majd a mester megszólítja tanítványait, ha megjelenik közöttük, akkor lesz teljes a feltámadás öröme és bizonyossága. Akkor érzik majd az apostolok, hogy ezt a hírt tovább kell adni mindenkinek, mert ez örömhír, evangélium, és a tanítványok közössége, vagyis az egyház ennek a szabadító hírnek a továbbadásáért létezik” – mondta Erdő Péter.

– Legyen hát húsvét minden vasárnapunk, fedezzük fel, hogy hétről hétre találkozunk a feltámadt Krisztussal, és megújítjuk a szövetséget egymással, hogy szenvedésben és örömben összetartva bátorító, vonzó, erőt sugárzó jel lehessünk az egész világ előtt – kérte a főpásztor.

A bíboros húsvét vigíliáján mutatott be szentmisét a Szent István-bazilikában
Fotó: Mirkó István

Az ünnepi liturgia keretében Erdő Péter felnőtteket keresztelt meg és részesített a bérmálás szentségében, a jelen lévő hívek pedig megújították keresztségi fogadalmaikat. A szertartás végén a hívek a bíboros vezetésével körmenetet tartottak a bazilika körül. A főpap vasárnap este interjút adott az M1-nek. Ebben azt mondta: Isten, aki bölcsességében megalkotta az embert, azt akarja, hogy boldogok legyünk. Hozzátette: a világi emberek – politikusok, a gazdasági élet szereplői, tudósok, művészek – felelőssége, hogy az evangélium szellemében alakítsák az életet. – Isten szeretetét kell közvetítenünk az emberek felé – hangsúlyozta a bíboros. Kérdésre válaszolva megjegyezte: szükséges az európai alapdokumentumokban a kereszténység rögzítése, csakúgy, mint a görög és római örökségé.

Az asszonyok bátran elindultak a sírhoz

– Merjünk elindulni a hit útján, mert a bátorság ezen az úton különösen kifizetődik – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap Budapesten, a Rózsák terei evangélikus kollégiumban a fogvatartottaknak és hozzátartozóiknak tartott istentiszteleten. Az evangélikus püspök igehirdetésében arról beszélt: a húsvéti történetben a férfiak gyáván bezárkóznak, az asszonyok azonban bátrak, és elindulnak a sírhoz, még ha nem is tudják, hogyan fogják elhengeríteni a sírt lezáró követ. Amikor odaérnek, az angyal azt mondja nekik, emeljék fel a fejüket, és mire visszanéznek, el van hengerítve a kő – tette hozzá.

– Emeljük fel mi is a tekintetünket, és akkor megtörténhet a csoda: valaki, aki erősebb nálunk, az előttünk lévő köveket is elhengerítheti – mondta Fabiny Tamás, aki kitért arra: az ószövetségben Isten még a testvérgyilkos Káin­nak is megadja a lehetőséget, hogy emelt fővel járjon, mert azt mondja, a „bűn ugyan az ajtó előtt leselkedik, de te képes vagy legyőzni azt”. – Ne engedjünk tehát a csüggedés kísértésének, ne nézzük tehetetlenül a napok, hónapok, évek múlását, hanem legyünk felemelt tekintetű, bátor, Krisztusban és Istenben bízó tanítványok, és akkor velünk is megtörténhet a csoda – fogalmazott Fabiny Tamás. Az istentisztelet után közös ünnepi ebéden látták vendégül az eltávozáson lévő rabokat és hozzátartozóikat.

Fabiny Tamás raboknak tartott istentiszteletet
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Egyszerű emberek vitték el az örömhírt

– Csak mi, keresztyének vihetjük el Krisztus feltámadásának örömhírét a világnak – jelentette ki Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap az ünnepi istentiszteleten, Budapesten. Húsvétkor kettéválik a világ: az örömhír hirdetőire és azokra, akik hallgatnak róla vagy elhallgatják azt – fogalmazott a református püspök igehirdetésében. Bogárdi Szabó István azt mondta: Isten azért bízza ránk a feltámadás jó hírét, mert mi látjuk Jézus keresztjében a bűnök bocsánatát. Hozzátette, a feltámadás nem a régi megsemmisítését, hanem annak átformálását jelenti, hiszen Isten a könnyeket és a halált eltörli, minden mást azonban megújít. A református püspök szólt arról, kétezer éve Isten úgy döntött, „gyanús alakok”, egyszerű emberek vigyék el az örömhírt: karácsonykor a világ peremén élő pásztorok, húsvétkor a bűnös Mária Magdaléna és a gyáva, Krisztust megtagadó Péter apostol.

Bogárdi Szabó István kitért arra: a hit ellenségei sokszor számonkérik a keresztyéneken életüket, a példamutatást, az erényeket, a mindent meghaladó szeretetet, s gyakran a vallástalanok szeretnék megmondani a hívőknek, milyen a jó keresztyén, az Isten és az egyház, erről azonban maguknak a keresztyéneknek kell tanúságot tenniük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.