Látszatmegoldással menekül Szlovákia az EB felszólítása elől

A szlovák külügyi államtitkár azzal riogat, hogy Dél-Szlovákia a Donyec-medence sorsára juthat.

2021. 02. 25. 16:51
LOMNICI Zoltn
TGM korábban idősebb Lomnici Zoltánt (képükön) is felháborította durva támadásával Fotó: Mónus Márton Forrás: MTI/Mónus Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs összhangban az Európai Unió Bíróságának korábbi határozatával a szlovák kormány szerdai döntése, és nem jelent megoldást a jogfosztottságot elszenvedő felvidéki magyarság számára – így reagált az Index.hu információira idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke. Az internetes portál arról írt, hogy a szlovák kormány szerdán elfogadott döntése értelmében most visszakaphatnák a szlovák állampolgárságot azok, akik életvitelszerűen, legalább öt éve élnek egy másik országban.

Ezalól azonban a felvidéki magyarok nyilván kivételek, hiszen ők nem változtattak lakóhelyükön, csak a határokat rajzolták át körülöttük.

A szlovák kormány döntése bizonyára az évek óta húzódó jogvita nyomán született. Mint azt korábban megírtuk, idősebb Lomnici Zoltán 2015-ben nyújtott be petíciót Szlovákia ellen. Más jogsértések mellett azt kifogásolta, hogy északi szomszédunk az állampolgársághoz fűződő jogok elvonása esetén semminemű jogorvoslati jogot nem biztosít a jogfosztottaknak.

Idősebb Lomnici Zoltán évek óta küzd a felvidéki magyarok jogaiért
Fotó: MTI/Mónus Márton

A volt főbírót évekkel később, 2019. július 11-én levélben tájékoztatta az Európai Bizottság, hogy petíciója eredményre vezetett, az EB felszólította Szlovákiát annak meghatározására, hogyan kívánják kiigazítani nemzeti jogszabályaikat, azaz biztosítani kell a bírói utat az állampolgársághoz fűződő jogaiktól megfosztott személyeknek is. Utaltak az Európai Unió Bíróságának döntésére, amely 2019 márciusában minden tagállamnakra előírta a jogorvoslat biztosítását arra az esetre, ha az állampolgárságot a törvény erejénél fogva veszik el.

Miután az Európai Bizottság felszólítására a szlovák kormány nem lépett, idősebb Lomnici Zoltán tavaly októberben erről tájékoztatta az Európai Parlament petíciós bizottságát, ezután az EB újra jelezhette északi szomszédunknak, hogy az ügy rendezését várja.

Erre születhetett meg a mostani döntés, ami nemcsak idősebb Lomnici Zoltán, de Gyimesi György magyar nemzetiségű szlovák kormánykoalíciós képviselő szerint sem megoldás, a politikus szerint kettős mércéről van szó. – A most elfogadott törvénymódosítás teljes mezítelenségében megmutatta, hogy az egész igyekezet kezdettől fogva a magyarok ellen irányult – fogalmazott a politikus.

A Magyar Közösség Pártja (MKP) is azt hangsúlyozta közleményben, hogy az elfogadott határozat a magyar közösség szemszögéből nem jelent megoldást. Az MKP a Körképnek küldött állásfoglalása szerint ragaszkodik azokhoz a módosításokhoz, amelyeket a párt szakértői a törvény előkészítési folyamatában tömeges kifogásként eljuttattak az illetékes testülethez.

Közben az Index.hu arról is írt, hogy Martin Klus szlovák külügyi államtitkár a TA3 hírtelevízióban Abháziát, Kelet-Ukrajnát, a Donyec-medencét és más hasonló háborús térségeket emlegetett annak indoklásaként, miért nem teszik lehetővé a kettős állampolgárságot a felvidéki magyaroknak.

Ez egybecseng azzal, hogy a külpolitikus már a trianoni békediktátum centenáriuma előtt Magyarország szlovákiai inváziójával riogatott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.