Lendvai: Jóska, ez így nem fog menni

Tóbiás Józsefnek a parlament őszi ülésszakáig egyértelművé kell tennie, hogy kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt – tudatta a Magyar Szocialista Párt.

2019. 07. 27. 8:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóbiás Józsefnek a parlament őszi ülésszakáig egyértelművé kell tennie, hogy kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt – tudatta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tegnap kiadott közleményében, miután kiderült, a szocialista politikus közel egy éve a Kanári-szigetekre költözött családjával, miközben ország­gyűlési képviselő.

A politikus pártja tegnap azt közölte: Tóbiás József jelezte az MSZP-frakció vezetőségének, hogy a gyermeke egészségét érintő előre nem látott élethelyzet alakult ki a családjában. Az MSZP-frakció tudomásul vette a képviselő bejelentését azzal a kikötéssel, hogy záros határidőn belül tisztáznia kell a helyzetet, ugyanakkor addig is részt kell vennie az Országgyűlés plenáris ülésein, és a képviselői feladatait, ha korlátozottan is, de el kell látnia – olvasható a közleményben.

Tóbiás József, miután fény derült távollétére, a Blikknek elismerte, hogy tavaly ősszel Tenerifére költözött a családjával, mivel fia légúti problémákkal küszködött, és az orvosok azt javasolták, hogy olyan helyre vigyék, ahol nincs pollen, por és egyéb allergén anyag. A lapnak azt is elmondta, hogy nem vállalt párt- és egyéb tisztséget, a képviselői munkáját pedig ingázással el tudja látni. A lap szerint az MSZP volt elnöke két- vagy háromhetente repül Budapestre, a parlamenti menetrendnek megfelelően. – Amikor kell, jövök, minden olyan ülésen ott vagyok, ahol szükséges – fogalmazott a lapnak a szocialista politikus.

A lap, utánanézve Tóbiás parlamenti aktivitásának, arról írt, a havonta 1,38 millió forintos tiszteletdíjat felvevő exelnök a legutóbbi ciklusban mindössze három ülésnapon szólalt fel, és nem sok iromány fűződik a nevéhez, amióta kiköltözött. Április elejétől tagja a törvényalkotási bizottságnak, ott a jegyzőkönyvek szerint csak egy ülésen tudott jelen lenni a nyolcból, de akkor sem szólt hozzá a vitához.

Tóbiás kanári-szigeteki életét nem hagyta szó nélkül Lendvai Ildikó, az MSZP másik korábbi elnöke, aki az ATV Nap híre műsorában azt mondta: „Bocsánat, Jóska, hogy ezt mondom, de ez így nem fog menni!” A Nyugatifény nevű portálon a DK annyit reagált a hírre, hogy azért „remélik, az MSZP-s éhségmenetekre hazajön” Tóbiás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.