Letartóztatásban marad a tiszabői pedofil

A jogerős ítéletig sem helyezhető szabadlábra a nevelt gyermekét szexuálisan molesztáló férfi.

Magyar Nemzet
Forrás: ugyeszseg.hu2021. 06. 28. 14:16
null
Saját gyermekeit zaklatta szexuálisan az a pedofil apa Forrás: Illusztráció
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján helybenhagyta a szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vád alá helyezett férfi letartóztatását fenntartó határozatot. Ennek értelmében, az áldozatok jogait és érdekeit nézve a nevelőapa nem védekezhet szabadlábon a jogerős bírói döntésig sem, így nem látogathatja és zaklathatja családját. A férfira első fokon 15 éves fegyházbüntetést szabott ki a bíróság, a védelem enyhítésért fellebbezett.

A Magyar Nemzet információi szerint a vádlott azért akart a jogerős ítéletig szabadlábon, illetve enyhébb szabadságot korlátozó bűnügyi felügyelet – házi őrizet – mellett védekezni, mert az általa elkövetett jogsértés miatt több atrocitás is érte a rácsok mögött.

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék nem jogerős ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében és más bűncselekményekben, ezért 15 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte. A bizonyított tényállás – tanúk, a sértettek és a sértetteket megvizsgáló igazságügyi pszichológus szakértők véleménye – szerint a tiszabői férfi a saját háztartásában nevelte az élettársa kiskorú lányát, akit éveken keresztül, napi rendszerességgel szexuálisan zaklatott. Először csak pornográf tartalmú videókat nézetett a gyerekkel, akit a közös filmezés leplezését elkerülendő meg is fenyegetett. Később a gyermeket fizikai és pszichikai erőszak alkalmazásával rávette arra, hogy a filmben látottakat valós helyzetben is kipróbálják. A kiskorú nevelt gyermekét és élettársát ittas állapotban rendszeresen bántalmazta, de egy lakókörnyezetében élő másik kiskorú lányt is több alkalommal szexuálisan zaklatott és fenyegetett.

Tiszabői házában fogták el a rendőrök a pedofil nevelőapát.
Fotó: police.hu

Az elsőfokú ítélet ellen a bűncselekmények elkövetését tagadó vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést. Mivel a védelmi fellebbezések okán az elsőfokú ítélet nem emelkedett jogerőre, a törvényszék a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta. A vádlott a szabadlábra helyezése érdekében fellebbezett, de a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú határozat helybenhagyására tett indítványt, mivel a hatóság szerint a pedofil férfi külföldre szökhetne, illetve ha kiszabadulna, befolyásolhatja, újból megfenyegetheti az ellene vallomást tevő sértetteket. A Szegedi Ítélőtábla, osztva a fellebbviteli főügyészség átiratában foglaltakat, a férfi letartóztatását fenntartó elsőfokú végzést helybenhagyta, szeptemberre várható döntés az ügyében. A hatóság ugyanakkor nem talált olyan adatokat, amely alátámasztja, hogy a vádlottat bárminemű erőszakos támadás vagy fenyegetés érte volna a letartóztatása alatt fogva tartására kijelölt börtönben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.