Lezárások lesznek pénteken az I. kerületben

Forrás: MTI2020. 03. 13. 8:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Világháborús robbanószerkezetet hatástalanítanak ma az I. kerületben, a Tabánnál, emiatt lezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani a környéken.

A Budavári Önkormányzat tájékoztatása szerint a Kalevala park építési munkálatai közben találtak egy második világháborús robbanószerkezetet az Attila út – Krisztina körút – Szarvas tér által határolt zöldterületen. A tűzszerészek az 50 kilogrammos bombát pénteken reggel 8 órától hatástalanítják.

Emiatt biztonsági zárást rendeltek el az Attila úton (a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között), a Szarvas téren, a Krisztina körúton a Dózsa György tér és a Rácz Fürdő között, továbbá a Tabán parkban (a Czakó utca – Naphegy utca – Rácz Fürdő – Krisztina körút által határolt területen).

Az Erzsébet hídról Buda felé csak a Hegyalja út irányába lehet majd lehajtani, az Attila út felé nem. A Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar felől érkezőket szintén elterelik majd.

A lezárás kezdete várhatóan reggel 8 óra, de a teljes útzár elrendelésének időpontja a kiürítés függvényében változhat.

A környező házakban élőknek a hatástalanítás idejére el kell hagyniuk ingatlanjukat. A Budavári Önkormányzat a lakók számára befogadóhelyet nyit a Budavári Művelődési Házban.

A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte: útlezárásokra és közösségi közlekedési korlátozásokra is számítani kell a Tabán környékén. A korlátozás érinti az 56-os és az 56A jelzésű villamos, valamint az 5-ös és a 178-as busz közlekedését is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.