Lezsák Sándor: új épület szolgálja a magyar kultúra szent ügyét

Orbán Viktor köszöntőlevelét is felolvasták a Nemzeti Művelődési Intézet székházának lakitelki avatóján.

Forrás: MTI2020. 10. 03. 17:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átadták a Nemzeti Művelődési Intézet új, a magyar kormány 3,18 milliárd forintos beruházásával létesített székházát szombaton a Bács-Kiskun megyei Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.

Lezsák Sándor, a Népfőiskolai Alapítvány elnöke – az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke – a székházátadáson köszöntőjében elmondta: a kiemelt kormányzati beruházás hátterében a magyar költségvetés, az adófizető polgárok támogatása és jogos elvárása van. Ez az épület szolgálja „a magyar kultúra szent ügyét”, a Kárpát-medencei magyarok közösségi életét – tette hozzá.

Az eseményen felolvasták Orbán Viktor köszöntőlevelét, amelyben a miniszterelnök a Nemzeti Művelődési Intézet legfontosabb feladataként említi, hogy helyi szinten segítsen a közösségeknek felismerni és megóvni saját értékeiket, bizonyítva, hogy virágzó kulturális élet a fővároson kívül is lehet.

A történelmi jelentőségű helyszínen átadott új központ mostantól az országhatárokon átívelő összmagyar kultúra otthona is lesz – idézték Orbán Viktort.

Ezt követően Balog Zoltán református lelkész, miniszteri biztos áldáskívánását olvasták fel, majd Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke mondott köszöntőbeszédet.

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője többek között azt mondta: az épület a reformkori Magyarország szellemiségét idézi, mégis modern. A magyar kormány történelmi léptékben mérve a magyar közművelődést a hazai kulturális élet élvonalába helyezte, ezt is kifejezi az új székház – mondta.

A reformkor hajnalán a magyarság jelentős kihívások előtt állt, mint ahogyan most is – jelentette ki, hozzátéve: vallják, hogy a magyar kultúra csak a magyar kulturális közösségek megerősítésével, felemelésével őrizhető meg és vihető tovább.

Hangsúlyozta: az új székház mérföldkő-jelentőségű változást jelent a Nemzeti Művelődési Intézet, a közművelődési szakterület, valamint a Kárpát-medencei közművelődési szervezetek feladatellátásában is – közölte.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára az ünnepi beszédeket követő szalagátvágás és az épület hivatalos bejárása után többek között arról beszélt, hogy a közművelődés szombaton „hazatért Lakitelekre”. Az intézet a Kárpát-medence értékőrző és értékteremtő közösségének nyújt alkotó lendületet, erősíti cselekvőképességüket és szakmai-módszertani támogatással segíti a közösségek hálójának kiépülését – jegyezte meg.

A kormányzati támogatással megvalósult, több mint négyezer négyzetméter alapterületű, klasszicista jegyeket hordozó székház homlokzatán – Makoldi Sándor műve alapján – szalagszerű díszítőelemek, frízek mutatják be a teremtésmítosz és a magyar őstörténet legfontosabb pillanatait.

Az épület homlokzatának vakolathímeit Grátz Antal építészmérnök tervezte, a közösségi termekben elhelyezett egyedi batik függönyök Makoldi Gizella textilművész munkái.

A Nemzeti Művelődési Intézet tetőtéri rózsakertjében található a magyar nemzet összetartozását jelképező Emlékezet-tornya, abban helyezték el a „magyarság harangját”, amelyet június 4-én, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján avattak fel.

A kiosztott sajtóanyag szerint a harang mostantól minden nap azonos időben – 15 óra 13 perckor, a Kárpát-medencei magyarság összetartozását kimondó alaptörvény aláírásának perceiben szólal meg a lakiteleki székházban, hogy egy-egy település egykori egyleteire, civil szerveződéseire a közösség által elért eredményekre emlékeztesse a magyarságot.

Az összetartozás jelképeként a Magyar Művelődési Intézet székházavatásán szombaton a külhoni magyarokat képviselő öt kulturális szervezet a lakitelekivel megegyező testvérharangokat vehetett át.

Az épület tervezője Szabó János építészmérnök, belsőépítésze Szenes István volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.