A magyar ellenzék alternatív kapcsolatban áll a valósággal

Voltak olyan ellenzéki képviselők is, akik nem vettek tudomást a tényekről. De azért azt is ki kell jelenteni, hogy voltak olyan baloldali politikusok is, akik a maguk módján elismerték, hogy Orbán Viktor győzelme kétségtelen, a lengyel–magyar szövetség pedig keresztülvitte az akaratát az Európai Unión.

Magyar Nemzet
2020. 12. 11. 14:55
null
Ifj. Lomnici Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar baloldalnak alternatív kapcsolata van a valósággal, amely Dobrev Klára nyilatkozatában csúcsosodik ki. Példa nélküli az, hogy az Európai Parlament alelnökeként is funkcionáló politikus elvárásokat fogalmazott meg nyíltan a közösségi oldalán az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatával szemben. A politikus azt sugallta, hogy elfogult Magyarországgal szemben a luxemburgi testület. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) nyílt levélben szólította fel David Sassolit, hogy az EP váljon meg az érintett tisztségviselőtől, ugyanis Európában nem lehet azt eltűrni, hogy egy EP-tisztségviselő bármilyen módon befolyásolja az ítélkezési gyakorlatot – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth rádió reggeli műsorában.

A Századvég jogi szakértője úgy fogalmazott: voltak olyan ellenzéki képviselők is, akik nem vettek tudomást a tényekről. De azért azt is ki kell jelenteni, hogy voltak olyan baloldali politikusok is, akik a maguk módján elismerték, hogy Orbán Viktor győzelme kétségtelen, a lengyel–magyar szövetség pedig keresztülvitte az akaratát az Európai Unión – húzta alá.

Amikor nyáron megállapodás született, akkor a dolgok rendes menete szerint az állam- és kormányfők tanácsa (Európai Tanács) az alapszerződéseknek megfelelően működött, és eleget tett annak a kötelezettségének, hogy biztosítsa a kohéziót és az unió akadálymentes működését. Az Európai Parlament azonban meghiúsította a rendes ügymenetet. Úgy tűnt, hogy revansot vett azért, mert a csúcsjelölti rendszert kicsavarták a kezéből. A csúcsjelölt állításának rendszere volt az egyetlen eszköz, amellyel az EP erősebbnek tudta magát beállítani, mint amilyen valójában. Miután azonban az általuk javasolt jelöltek helyett egy harmadikra esett a választás, és Ursula von der Leyen lett az Európai Bizottság elnöke, várható volt, hogy az EP visszavág.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint egyes baloldali képviselők is elismerték Orbán Viktor győzelmét Fotó: MTI/Mohai Balázs

Lomnici Zoltán az Európai Unió szervezeteinek döntési sorrendjéről azt mondta, hogy tankönyv szerint az állam- és kormányfők legitim fóruma az első (Európai Tanács), az Európai Bizottság a szerződések őre és törvényjavaslatok előterjesztője a második, a költségvetésben az együtt döntési eljárásban szerephez jutó Európai Parlament pedig a harmadik. De az EP ebbe a szerepbe nem hajlandó beletörődni, és ezért vannak az éles konfliktusok. Sokak szerint végső soron addig működőképes az unió, amíg az Európai Tanács megőrzi a vezető szerepét, és az egyhangú szavazási rendszer megmarad a legfontosabb kérdésekben.

Manfred Weber kijelentésével kapcsolatban, miszerint „olyan, hogy nemzeti szuverenitás nem létezik, globális világban élünk”, Lomnici úgy fogalmazott: sem az EU alapszerződésével, sem pedig a tagállami alkotmányokkal nem összeegyeztethető egy ilyen kijelentés. Nem vette figyelembe azt a kontinentális jogi környezetet, amelynek nyilvánvalóan része az a Németország is, amely a képviselőt az Európai Parlamentbe delegálta. Hogy kiknek az érdekeit kívánja szolgálni, nem lehet tudni, viszont kijelenthetjük, hogy a nyílt társadalom eszmerendszere üdvözli az ilyen kijelentéseket. Azon túl viszont, hogy egy-egy ilyen politikai kijelentés elhangzik, ez a valóságon és a tényeken nem változtat: a nemzeti szuverenitás a kulcsa az Európai Unió megmaradásának. Ezt nem csak olyan nagy politikusok hangsúlyozták, mint Charles de Gaulle vagy Helmut Kohl.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.