Ma kiderül, ki a Momentum miniszterelnök-jelöltje

Várhatóan Fekete-Győr András indul a baloldali előválasztáson.

Magyar Nemzet
2021. 02. 21. 8:00
null
Fotó: BachPekaryMate
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma délután két órakor, a Facebook-oldalán jelenti be a Momentum, hogy kit indít miniszterelnök-jelöltként a baloldali előválasztáson. Minden valószínűség szerint ez Fekete-Győr András pártelnök lesz – ezt erősítette meg minden baloldali forrásunk, de egy ATV-s interjúban véletlenül erre tett utalást Donáth Anna is.

Bár az előválasztás legesélyesebb szereplőinek egyértelműen Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt tartják, mindeddig csak Jakab Péter, illetve Márki-Zay Péter jelentette be hivatalosan, hogy megméretik magukat. Karácsony egyébként lebegteti az indulását, amit korábban egyértelműen elutasított. A napokban ugyanakkor az ATV-ben már azt fejtegette miniszterelnök-jelöltségéről, hogy „nagyon sok nyitott kérdés van még, ami alapján nekem ezt a kérdést el kell döntenem. Ha ezek a nyitott kérdések megválaszolásra kerülnek, például az előválasztással kapcsolatosan, hogy lesz-e egyáltalán. A járványügyi helyzet miatt meg úgy látom, hogy nem minden párt egyformán lelkes ettől az ötlettől”. Karácsony kijelentette: ha nem lesz előválasztás, akkor biztosan nem lesz miniszterelnök-jelölt.

Márki-Zay Péter mindeközben a korábbi 17 után újabb hét embert jelentett be, akiket az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) támogatna az ellenzéki előválasztásokon. Ők: Almási-Kecskés Gusztáv jogász-közgazdász (Budapest, VI–VII. kerület), Simon Gábor Imre, az MMM Baranya megyei koordinátora (Pécs), Sápi Mónika jogász (Vásárosnamény), Popovics Judit jogász (Tatabánya), Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő (Budapest, XIV. kerület), Káncz Csaba nemzetközi politikai szakértő (Budapest, XII.kerület), Bana Tibor Vas megyei országgyűlési képviselő (Szombathely). Bana 2018-ban a Jobbik listájáról jutott be a Parlamentbe, tavaly azonban kilépett a pártból arra hivatkozva, hogy nem tud egyetérteni az új, Jakab Péter-féle vezetés irányvonalával.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.