Magyarország megkapta azokat a garanciákat, amelyeket kért

Megőriztük a szolidaritást és a türelmünket. Talán egyszer majd a magyar ellenzék is felismeri, hogy a hazája érdekeit kell képviselnie Brüsszelben is.

MTI
2020. 12. 11. 10:10
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországnak sikerült megőriznie a szuverenitását, miután megkapta azokat a garanciákat, amelyeket kért. Az Európai Tanács csúcsértekezletén megállapodás született az unió hosszú távú költségvetéséről és a hozzá kapcsolódó helyreállítási csomagról – mondta Varga Judit igazságügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök is utalt rá, a járványhelyzet idején nem lehet ideológiai csatákat vívni – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter. – Tehát az első és legfontosabb győzelem az, hogy rádöbbentek erre, és a felelőtlenségükből kiléptek az európai vezetők – tette hozzá.

 

Varga Judit szerint a kormány megőrizte az uniós forrásokat és ország hitelességét is
Fotó: Kurucz Árpád

Senki sem zsarolhat egyetlen tagállamot, így Magyarországot sem azért, hogy ideológiai kérdésekben feladja a saját nemzeti identitásának megfelelő álláspontját. Kiemelte, hogy a kormánynak sikerült megőriznie a magyarok pénzét, az uniós forrásokat és az ország hitelességét. – Egyedül a magyar és a lengyel fél emlékeztetett mindenkit a tárgyalások során arra, hogy vannak uniós szerződések, amelyek bizonyos kérdésekben egyhangúságot írnak elő, például ha az európai értékekről van szó, köztük a jogállamiságról.

Varga Judit úgy fogalmazott: megőriztük a szolidaritást és a türelmünket. Talán egyszer majd a magyar ellenzék is felismeri, hogy a hazája érdekeit kell képviselnie Brüsszelben is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.